Marics Peti
A holland politikus történelminek nevezte a vádemelést.
A holland ügyészség 14 év börtönbüntetést kért egy pakisztáni vallási vezetőre, aki korábban többször halállal fenyegette meg Geert Wilderst, a holland Szabadságpárt (PVV) elnökét - jelentette a helyi sajtó. A politikus történelminek nevezte a vádemelést, hozzátéve, hogy Hollandiában ez az első eset, hogy egy imámot halálos fenyegetés miatt állítanak bíróság elé.
A gyilkosságra való felbujtással megvádolt Mohamed Asraf Aszíf Dzsáláli imám nem jelent meg az első bírósági tárgyalásán, mivel jelenleg Pakisztánban tartózkodik. Mindez az jelenti, hogyha elmarasztalják és letöltendő szabadságvesztésre ítélik, valószínűleg soha nem fogják azt végrehajtani rajta. Már csak azért sem, mert Hollandiának nincs kiadatási egyezménye Pakisztánnal.
A holland ügyészség szerint az imám visszaélt a pozíciójával, és arra szólította fel a Hollandiában élő híveit, hogy akasszák fel vagy fejezzék le a bevándorlásellenes nézeteiről ismert Wilderst. Egy névtelenséget kérő ügyész elmondása szerint a fenyegetések azután érkeztek, hogy Wilders 2018-ban bejelentette, hogy pályázatot hirdet Mohamed próféta karikatúráinak elkészítésére.
A vádemelésre reagálva Wilders köszönetet mondott a holland igazságszolgáltatásnak, és történelminek nevezte a bírósági eljárást.
- fogalmazott a politikus a Breitbart hírportálnak nyilatkozva.
Az ilyen és ehhez hasonló fenyegetések miatt Geert Wilders jelenleg Hollandia legjobban védett személye. A politikus húsz éve él éjjel-nappal rendőri védelem alatt, amiért nyíltan hangoztatja a bevándorlásellenes nézeteit. Wilders 2022-ben több halálos fenyegetést kapott, mint az összes többi holland törvényhozó együttvéve. A 240 parlamenti képviselő összesen 1125 ilyen fenyegetést kapott, ebből 600-at címeztek Wildersnek.
A politikust nem csak a nyilvános szereplései közben védik fokozottan, hanem gyakorlatilag folyamatos felügyelet alatt áll. Kizárólag neki még egy bombabiztos, golyóálló ablakokkal, megerősített falakkal és biztonsági kamerákkal felszerelt házat is építettek állami pénzből, hogy megvédjék, ha esetleg az életére törnek. Amikor kilép otthonból egy tucatnyi testőr kíséri minden hová.
Geert Wilders fokozott védelme akkor kezdődött, amikor a rendőrség elfogta azt az iszlamista merénylőt, aki húsz évvel ezelőtt meggyilkolta Theo van Gogh holland filmrendezőt. Az elkövető, Mohammed Bouyeri számítógépén olyan dokumentumokat találtak, amik Wilders meggyilkolásának részletes terveit tartalmazták.