tóth gabi
Washington szerint Törökország nagyon veszélyes játékot űz.
Az Egyesült Államok gazdasági szankciókat helyezett kilátásba a NATO-tag Törökországgal szemben, ha Ankara továbbra is engedélyezi a katonai célú amerikai polgári termékek továbbértékesítését Oroszországnak - jelentette a Financial Times pénzügyi hírportál.
A Times beszámolója szerint Washingtont aggasztja, hogy Törökországon keresztül egyre több nyugati gyártású elektronikai termék, köztük processzorok, memóriakártyák és erősítők jutnak el Oroszországba, ahol aztán rakéták és drónok gyártására használják őket.
Egy meg nem nevezett amerikai tisztviselő a lapnak elmondta, az Egyesült Államok úgy véli, hogy Törökország immáron az amerikai kettős felhasználású áruk második legnagyobb oroszországi beszállítója Kína után. Ennek kapcsán a Times külön kiemelte, hogy Ankara egyetlen Oroszország elleni szankciót sem fogadott a háború kirobbanása után, és próbál egyenlő diplomáciai kapcsolatokat fenntartani Moszkvával és Kijevvel.
- fogalmazott a Timesnak nyilatkozva Matthew Axelrod, az amerikai kereskedelmi minisztérium exportérvényesítésért felelős helyettes államtitkára.
A lap értesülései szerint Axelrod a közelmúltban Isztambulba és Ankarába utazott, és közölte a török kormány tagjaival, hogy „a lehető leghamarabb fel kell számolniuk az Oroszországgal folytatott illegális kereskedelmet". Az exportellenőrzési tisztviselő világossá tette, hogy ez „sürgős probléma”, és felszólította Ankarát, hogy „fogadja el és szerezzen érvényt az Egyesült Államok által ellenőrzött termékek Oroszországba történő átszállítási tilalmának”. Axelrod állítólag azt is közölte török tisztviselőkkel, hogy Moszkva „megpróbálja kihasználni Törökország kereskedelempolitikáját”, hogy amerikai gyártású termékekhez jusson.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium egyébként már 18 török vállalatot tett fel a szankciós listájára, mert információik szerint kettős felhasználású amerikai termékeket szállítottak Oroszországnak. A listán szereplő vállalatoknak csak különleges engedély birtokában adhatnak el érzékenynek minősített árukat az amerikai cégek.
Júniusban Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára azt mondta, hogy Moszkva tudatában van annak a „példátlan nyomásnak”, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei gyakorolnak Törökországra az Oroszországgal folytatott kereskedelme miatt.
Peszkov szerint az Oroszország és Törökország közötti kereskedelem folytatódni fog, mivel Recep Tayyip Erdoğan török elnök „meglehetősen meggyőzően” védi országa érdekeit. Moszkva és Ankara „keresi a módját annak, hogyan lehet megkerülni ezt a nyugati nyomást, és mi biztosan megtaláljuk” – ígérte.