RETRO RÁDIÓ

„Anya, nagyon rosszul érzem magam” – Ezek voltak a 13 éves hasfájós lány utolsó szavai

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 08. 15. 14:00

Pezsgő nevetését és széles mosolyát sosem fogja elfelejteni a családja.

Tragikus körülmények között vesztette életét egy fiatal lány. A 13 éves Bethany Tricia Brown teljesen váratlanul hajtotta örök álomra a fejét, miután gyomorrontás miatt lefeküdt aludni. Édesanyja hiába próbálta felkelteni, akkor már semmit sem tehetett a lányáért. 

Bella brave gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

Bethanyra a paplan alá bújva, hüvelykujját a szájára helyezve talált rá. A látvány szilánkosra törte az édesanya szívét. A halála előtti napokban Bethany távol maradt az iskolától, mivel rosszullétre panaszkodott és hányt.

„Anya, nagyon rosszul érzem magam” – ezek voltak Bethany utolsó szavai. 

Phillipa fájdalomcsillapító gyógyszereket találtak az ágya mellett. A toxikológiai jelentés később megerősítette, hogy Bethany a vényköteles gyógyszerek együttes hatása miatt halt meg. A halottkém szerint nem lehetett megállapítani, hogy Bethany milyen szándékkal vette be a gyógyszereket. 

„Más volt, mint a legtöbb gyerek, nagyon-nagyon-nagyon fiatal volt. Nagyon fiatal volt még a korához képest is. Elvonták a figyelmét a dolgok, nem igazán értette, hogy a legtöbb dolog hogyan működik. A saját kis buborékjában élt, és ez csodálatos volt” – emlékezett meg a pezsgő Bethanyról a tragédia után a 29 éves testvére, Victoria. 

„Előző nap volt egy kis hasi baja, de a szokásos pezsgő énje volt. Ástunk a kertben, játszott a sárral, és megfestett néhány követ a tündérkerthez, amelyet az unokahúgával építünk. Két nappal korábban volt a fiam negyedik születésnapi bulija, ő is ott volt a partin, és nagyon jól érezte magát. A ragályos nevetése és hatalmas mosolya olyasmi, amit soha, de soha nem fogunk elfelejteni” – zárta sorait Victoria. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.