RETRO RÁDIÓ

Elhűl a vér: gyerekek szellemei tartják rettegésben a játszótér környékét

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2024. 08. 10. 21:00

A játszótér egy temető szomszédságában épült.

Halott gyerekek játszótere: csak így ismerik a helyiek az elhagyottan álló játszóteret, amely több szellemvadászt látott már, mint gyereket. A szóbeszéd szerint hátborzongató események színtere a pár hinta és mászóka. 

 

Az alabamai Huntsville-ben található játszótér ránézésre pont olyan, mint bármely másik: újak a hinták és modern a mászóka is, amely csak arra vár, hogy a lurkók ott adják ki fölös energiájukat.

Ez a park azonban merőben más, mint a többi. Több járókelőt is gyerekek szellemei ijesztették halálra. Gyakran látni magától lengő hintát, ahogy kísérteties ragyogó gömbök is fel-feltűnnek a területen. A helyiek szerint mindez egyáltalán nem is meglepő, mivel a játszótér a Maple Hill temető mellett épült, amely a spanyolnátha-járvány áldozatainak végső nyughelye.

Az 1918-as járvány idején számos huntsville-i gyerek halt meg, akiket a Maple Hill temetőben temettek el. Vannak, akik azt hiszik, hogy sötétedés után a gyerekek szellemei előbújnak futni és játszani, ahogy azt életükben is tették. Ennek a túlvilági kikapcsolódási időszaknak a csúcsideje állítólag este 10 és hajnali 3 között van.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.