RETRO RÁDIÓ

Óriási botrány: mecsetté alakítanak egy gótikus katedrálist Amerikában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 08. 21. 16:18

Az egyházmegye mindössze 88 millió forintért adta el a 160 éves templomot.

A New York állambeli Buffalo városban mecsetté alakítanak egy katolikus katedrálist, miután az épületet megvásárolta egy muszlim befektetői csoport - írja a Newsweek amerikai hírportál. A lap beszámolója szerint a templom átalakítását az utolsó pillanatig titkolni akarták, de egy helyi pap kiszivárogtatta a tervet, ami széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki.

Óriási botrány: mecsetté alakítják  a buffalói Szent Anna székesegyházat

A Buffalo külvárosában található Szent Anna székesegyházat német bevándorlók építették 1886-ban neogótikus stílusban, és 2022-ig a New York-i Római Katolikus Egyházmegye tulajdona volt. A korábbi fenntartó gazdasági okokra hivatkozva adott túl az épületen, amit a helyi Iszlám Központhoz köthető Buffalo Crescent Holdings nevű befektetői csoport szerzett meg potom 250 ezer dollárért (88 millió forint). A templom azóta zárva tart. 

A templom átalakításának tervét egy ismert katolikus pap, Ronald Vierling atya szellőztette meg a közösségi oldalán. A bejegyzése néhány óra alatt több mint tízmilliós megtekintést ért el.

"A Szent Anna templom végleg bezárt. Eladták az iszlám közösségnek 250 000 dollárért, akik a történelmi templomot most mecsetté alakítják"

- írta bejegyzésében a pap, ami széleskörű felháborodást váltott ki. Egyeseket sokkolt, hogy mecset lesz a templomból, mások az alacsonynak ítélt áron akadtak fenn: az egyik poszt szerint egy jó környéken kétszer ennyibe kerül egy ház.

 "Ez szörnyű! Ismerek egy tucat katolikust, akik összefogtak volna, hogy megvásárolják az épületet ahelyett, hogy hagynák eladni"

- írta egy helyi hívő a pap bejegyzésére reagálva, más pedig egyenesen "istenkáromlásnak" nevezte a templom eladását.

Richard J. Malone volt buffalói püspök 2013-ban azt nyilatkozta, hogy a templomot le fogják bontani, mivel rendbehozatala 12 millió dollárba kerülne. Később azonban már úgy nyilatkozott, hogy inkább eladják a szent épületet.

A Downtown Islamic Complex (Belvárosi Iszlám Komplexum) azt közölte, hogy milliókat kíván költeni a templom rendbe hozatalára és mecsetté alakítására. Talha Bakth, a csoport elnöke elmondta, hogy plébániaépületet is megvették, abban lakásokat hoznak létre.

"Több millió dollárt szeretnénk ebbe fektetni a következő években"

- fogalmazott Bakth, hozzátéve, hogy a templomban egy olyan helyet kíván létrehozni a Buffalo környéki muszlimok számára, ahol imádkozni tudnak.

A Buffalo egyébként egy csaknem 280 ezer lakosú városi az Erie-tó partján, az amerikai-kanadai határ közelében. 2000 óta jelentős számban költöztek ide muszlim bevándorlók, elsősorban Jemenből, Szomáliából, Bangladesből és Irakból.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.