RETRO RÁDIÓ

„Olyan kövér voltam, hogy utazni sem tudtam – most meg szépségversenyeket nyerek”

B.
Szerző
B.
Létrehozva2024. 07. 04. 12:00

Testsúlyát egészségügyileg kockázatosnak minősítették.

Egy háromgyerekes anya, aki hatalmas súlytól szabadult meg a gyomorműtétje után, tele van új önbizalommal. Olyannyira, hogy benevezett több szépségversenyre, legutóbb a második helyet szerezte meg, de korábban győzelmeket is bezsebelt. A 37 éves Effy Murphy három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kés alá fekszik, miután közölték vele, túl elhízott ahhoz, hogy vízumot kapjon egy új-zélandi útra.

Bevallotta, hogy ételfüggősége volt, és állandóan nagy zsírtartalmú ételeket evett, amiket rendre cukros italokkal öblített le.

A fordulópont akkor következett be, amikor Effy súlyproblémái gondot okoztak egy férjével és gyermekeivel közösen tervezett új-zélandi utazás megvalósításánál. Az ország kormánya ugyanis elutasította a vízumkérelmét, mert testsúlyát egészségügyileg kockázatosnak minősítették.

Mindössze három hónapja volt az újbóli jelentkezéshez, ezért diétához folyamodott, és sikerült is 19 kilogrammot leadnia, ami lehetővé tette számára, hogy belépjen az országba. A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy várta, és a házassága hamarosan tönkrement.

Visszaszedte magára a leadott súlyt, sőt még többet is, ami arra késztette, hogy drasztikusabb megoldást fontoljon meg. 2019 júniusában gyomorműtéten esett át Törökországban, melynek során eltávolították a gyomrának 90%-át az éhség csillapítása érdekében - írka a Mirror.

Átalakulása pedig sikereket ért el a szépségversenyek világában is, ahol több címet is szerzett.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.