RETRO RÁDIÓ

Kínában véletlenül kilőttek egy űrrakétát, óriási robbanással csapódott a földbe

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 07. 03. 07:05

Elszámolták magukat a szakemberek.

Tesztelés közben a kínai mérnökök véletlenül kilőttek egy közepes magasságú orbitális űrrakétát a Space Pioneer magánvállalat Gongyi város melletti indítóállomásáról - írja a CNN. A cég közlése szerint „szerkezeti hiba” történt a tesztpad elektromos csatlakozásánál, ezért elindult útnak a monumentális hordozórakéta.

Kínában véletlenül kilőttek egy űrrakétát, óriási robbanással csapódott a földbe

Sajtóbeszámolók szerint a szakemberek egy Tianlong-3 rakéta első fokozatát akarták tesztelni, amikor valami balul sült el, és az eszköz hajtóművei beindultak. Ezt követően a rakéta levegőbe emelkedett nagyjából 1,5 kilométeres magasságig, majd elvesztette a tolóerejét és visszazuhant a földre. 

A balesetről készült amatőr videofelvételeken az látszik, hogy a rakéta már zuhanás közben kigyullad, a becsapódás után pedig hatalmas robbanással egy óriási tűzgolyóvá változik. 

Gongyi város vészhelyzet-kezelő irodája azt közölte, hogy a rakéta részei egy "biztonságos területen" értek földet, és helyi tüzet okoztak, amelyet azóta eloltottak. 

A Space Pioneer vállalat közleménye szerint a városközponttól távol eső terület összes falusi lakosát evakuálták a teszt előtt, így nem történt személyi sérülés. A cég hozzátette, hogy kivizsgálja a meghibásodás okait.

A kínai Space Pioneer repülőgép-ipari vállalat újrafelhasználható rakéták gyártására specializálódott. A céget 2019-ben alapították, miután a pekingi kormány engedélyezte a magánbefektetéseket az iparágban.

A vállalat egyik csúcsterméke a kétfokozatú Tianlong-3, azaz más néven "Sky Dragon 3" rakéta, melynek a hordozórakétája képes épségben visszatérni a Földre. A cég szerint az eszköz teljesítménye az amerikai SpaceX által gyártott Falcon 9 rakétáéhoz hasonlítható.

A kínai űrprogramot egyébként rendszeresen érik nemzetközi szinten kritikák, amiért meglehetősen lazán kezeli az űrrakétákkal kapcsolatos biztonsági kérdéseket. Ennek kapcsán fontos elmondani, hogy ország indítóhelyszínei a hidegháború idején, a szárazföld belsejében létesültek, ezért a hatóságok gyakran figyelmeztetik a lakosságot a potenciálisan leeső törmelék veszélyeire.

A kínai hordozórakéták felszínre visszahulló darabjai miatt szinte minden évben veszélyhelyzet alakul ki. Legutóbb tavaly decemberben okozott riadalmat egy Hosszú Menetelés–3B hordozórakéta segédrakétáinak visszahullása. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.