tóth gabi
Az óvoda óta ismerte egymást egy pár, akik nem akartak egymás nélkül tovább élni.
Egy odaadó házaspár, akik együtt élték le az életüket, miután kisgyermekként találkoztak, egymás mellett haltak meg a kettős eutanázia legutóbbi esetében Hollandiában.
Jan Faber és Els van Leeningen, 70 és 71 évesek, majdnem öt évtizeden át házasok voltak, mielőtt június elején ugyanabban az időben vetettek véget életüknek halálos injekcióval. A haláluk előtti pillanatokban a házaspárt barátok és családtagok vették körül, köztük fiuk is, aki nehezen viselte el a szülei döntését, hogy véget vetnek életüknek.
"A fiunk nem akarta hagyni, hogy meghaljunk. Azt mondogatta, jönnek majd jobb idők. De nem nekem. Nincs más megoldás" - mondta halála előtt Els.
Jan, aki teherhajó-kezelőként dolgozott, több mint 20 éve szenvedett súlyos hátfájdalmaktól, míg feleségénél 2022-ben demenciát diagnosztizáltak.
„Leéltem egy életet, nem akarok többé fájdalmat” – mondta Jan a BBC-nek.
A pár együtt nőtt fel, még az óvodában találkoztak. Jan a holland ifjúsági válogatottban jégkorongozott, mielőtt sportedzőnek készült, míg Els általános iskolai tanár lett. Szenvedélyük volt a tenger, és életük nagy részét hajókon töltötték. Ez a közös érdeklődés karrierré változott, a páros teherhajót vásárolt és árufuvarozó céget alapított.
Amikor egészségi állapotuk romlani kezdett, az eutanázián kezdtek el gondolkodni. A házaspár az Eutanázia Szakértői Központhoz fordult, amely tanácsokat ad az asszisztált haldoklással kapcsolatban, és van egy mobil klinikája, amely a betegek otthonában végzi a beavatkozásokat. Átlagosan a beérkezett eutanáziakérelmek körülbelül egyharmadát teljesíti. A párnak két orvos egyszerre adott halálos injekciót, és június 3-án együtt haltak meg.