tóth gabi
A szerelem kortalan, tartja a mondás és ebben próbál hinni az a nő is, aki 31 évvel fiatalabb a férjénél.
Furcsa pillantásokat kap az a házaspár, ahol a nő 31 évvel fiatalabb a férjénél. Egy hajón laknak, a világot járják és állítják: nem érdekli őket az emberek véleménye, a lényeg úgy is az, hogy ők boldogok.
A 33 éves francia Marjorie és a 64 éves Mark Jensen Sydneyből együtt élnek egy 40 láb hosszú vitorláson. Mark 48 éves korában nyugdíjba vonult, és írói, produceri és rendezői karrierje után vásárolta meg a hajót.
Marjorie korábban a francia kormánynak dolgozott, ám azonnal felmondott, amikor 2019-ben találkozott leendő férjével. Mint mondták, megküzdöttek a szerelmükért, mert Marjorie családja ellenezte a kapcsolatukat, főleg, hogy Mark idősebb Marjorie anyjánál is. Az emberek is folyton bámulják őket, főleg, ha csókolóznak.
A páros jelenleg a floridai Fort Lauderdale-ben tartózkodik, miután a Karib-tengeren hajóztak, jövőre az Atlanti-óceánt akarják bevenni, mielőtt Franciaországban és Londonban töltenének időt.
„Azt hiszem, teljesen harmóniában vagyunk, Mark és én, egy szinten vagyunk, minden olajozottan működik, nem vesszük észre a korkülönbséget, mert ugyanazokat a dolgokat ugyanúgy szeretjük” – mondta Marjorie.
A pár 2019-ben találkozott először Észak-Franciaországban, miután egy közös barátjuk bemutatta őket egymásnak. "Amikor először találkoztunk, csak bámultuk egymást. Nem tudtam, hogy Marjorie tud-e angolul, én viszont nem beszéltem franciául" - mesélte a férfi. Marjorie hozzátette: "Ugyanazt csináltam, mint minden francia, amikor megkérdezik, tud-e angolul. Azt mondtam, csak egy kicsit. Aztán csak ott álltunk némán és nem tudtuk, mi lesz".
Arra a kérdésre, hogy vonzódtak-e egymáshoz az első találkozásuk után, Marjorie azt mondta, hogy az este végére már szerelmes volt. Mark azonban már korábban belenyugodott abba, hogy asszony nélkül éli le az életét. Mint mondta, bár vonzódott a nőhöz, de nem gondolt arra, hogy akár lehetne is köztük valami.
Ettől függetlenül kész tények elé állította a nőt: megmondta neki, hogy nem keres barátnőt, de ha Marjorie valóban akar tőle valamit, akkor költözzön oda hozzá a hajójára és járják be a világot.
Nos, ahogy mondják, a többi már történelem.