KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.20.

Lassan nem marad ellenzék: újabb pártot tiltottak be Ukrajnában

A Volodimir Zelenszkij nevével fémjelzett "Nép Szolgája" párton kívül már egyetlen potens politikai erő sincs az országban.

Az ukrán Igazságügyi Minisztérium kérésére egy fellebbviteli bíróság betiltotta az ellenzéki "Mi Földünk" politikai pártot, és elrendelte a párt teljes vagyonának lefoglalását. A jogerős ítélet indoklása szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert a Mi Földünk vezetői "Oroszországhoz kötődnek", “ukránellenesek” és "hazaárulók" - jelentette a helyi sajtó. 

Ukraine's President Zelenskiy speaks during an interview in Kyiv
Lassan nem marad ellenzék: újabb pártot tiltottak be Ukrajnában

A most betiltott pártot 2011. augusztus 23-án alapítottak „Blokk Párt” néven, majd 2014-ben átkeresztelték „Mi földünkre”. 2015-től a párt „helyi vezetők és üzletemberek csoportjaként” határozta meg magát, amelynek célja a politikai pártcsatározások elkerülése volt.

A párt nem volt különösebben jelentős politikai tényező Ukrajnában. A kijevi parlamentbe három független képviselőt delegált, volt továbbá néhány helyben befolyásos polgármestere. Legjobb választási eredményét a 2020-as önkormányzati választáson érte el, melyen a párt 1694 mandátumot szerzett helyi és regionális szinten, ami az összes megszerezhető mandátum 5,13 százaléka volt. A párt korábbi alelnökét 2020 májusában agyonlőve találták meg az irodájában, a gyilkosság elkövetőjét azóta sem sikerült azonosítani.

A jogerős bírósági ítélet szerint a Mi Földünk betiltásának legfőbb oka, hogy Ukrajna 2022-es orosz inváziója során a párt számos tagja, köztük helyi politikusok együttműködtek az orosz fegyveres erőkkel a megszállt területeken.

„A bíróság elegett tett az Igazságügyi Minisztérium kérésének és betiltotta a Mi Földünk párt tevékenységét. A párt területi, városi, járási szervezeteinek és egyéb strukturális egységeinek vagyona, pénzeszközei és egyéb vagyontárgyai az államhoz kerülnek” 

- olvasható a bíróság döntésében, amely elrendeli a párt képviselőinek alapos ellenőrzését.

A párt sorsa kapcsán fontos elmondani, hogy Ukrajnában sorra tiltják be az ellenzéki pártokat, és az országban lassan egyetlen potens politikai erő sem marad a Volodimir Zelenszkij nevével fémjelzett "Nép Szolgája" párton kívül.

Az első nagy pártbetiltási hullám közvetlenül az orosz-ukrán háború kirobbanása után, 2022 májusában történt, miután Zelenszkij aláírta azt a törvényt, amely egyszerűsítette az “ukránellenesnek” minősített politikai pártok betiltásának folyamatát. Ekkor több mint 15 pártot, köztük az "Ellenzéki Platform – Az Életért" nevű pártot is betiltották, amely akkor a második legnagyobb párt volt a parlamenti mandátumok számát tekintve.

A rendelet óta eltelt több mint két és fél évben további hat pártot, köztük a Szlávok Szociálpatrióta Gyűlését (SPAS), a Régiók Pártját, valamint az Ukrán Kommunista Pártot is betiltották.

Ukrajna-szerte károkat okoztak csütörtökön az energetikai infrastruktúrában az orosz erőknek a polgári energiaszolgáltatási hálózat elleni drón- és rakétatámadásai – közölte az ukrán energiaügyi minisztérium.

A tárca közleménye szerint a támadásban három dolgozó megsebesült egy energetikai létesítményben, és fennakadások voltak az energiaszolgáltatásban. A DTEK, Ukrajna legnagyobb energiaszolgáltató magánvállalata arról számolt be, hogy az egyik hőerőműve súlyos károkat szenvedett.

Az ukrán légierő közlése szerint csütörtökön tíz ukrán régió elleni támadás elhárításakor az orosz erőknek mind a 27 drónját megsemmisítették, és kilenc rakétából ötöt szintén lelőttek. Az orosz támadás elsősorban Ukrajna keleti részét, különösen Dnyipropetrovszk megyét célozta.

Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzójának tájékoztatása szerint a légierő öt drónt és négy rakétát semmisített meg a régióban. A támadás miatt hárman megsebesültek, és számos lakóépület is megrongálódott – tette hozzá.

Szerhij Popko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője elmondta, hogy az ukrán légvédelem minden, a fővároshoz közeledő légicsapásmérő eszközt lelőtt.

A kijevi régióból ugyanakkor egy távvezeték és egy meg nem nevezett ipari létesítmény károsodásáról számoltak be a helyi hatóságok.

Szerhij Borzov, Vinnyica megye kormányzója a Telegramon azt közölte, hogy az ukrán légvédelem a megyében négy drónt lőtt le, de a maradványaik kárt tettek egy infrastrukturális létesítményben.

Az Ukrenerho országos áramszolgáltató vállalat Vinnyica és Dnyipropetrovszk megyék mellett Donyeck és Kijev környékén is károkról számolt be a csütörtöki támadást követően, de mint közölték, még tart a károk felmérése, ezért pontos adatokkal nem szolgáltak.

Az éjszaka folyamán Dnyipróból és Zaporizzsja megyéből is robbanásokról érkeztek jelentések.

origo.hu

Ukrajna elzárta a Barátság kőolajvezetéket, nem jön orosz olaj Magyarországra

ripost.hu

A Patrióták nem támogatták szavazatukkal Ursula von der Leyen újraválasztását

borsonline.hu

"Az emléke többet érdemel" - Lassan az enyészetté válik Benkő Dániel százmilliós budai villája - Fotó

mandiner.hu

„Hihetetlen fölényeskedő szemtelenség” – így reagált a cseh politikus az Európai Bizottság Magyarország elleni bojkottjára

ripost.hu

Szívszorító: vízbe fulladt a tévés sztárséf, félárván maradt egyetlen lánya

mandiner.hu

A horvát EP-képviselő szerint ezért nem tudja legyőzni Orbánt az Európai Unió

ripost.hu

Gál Kinga és Deutsch Tamás a szavazásról: Von der Leyen támadta Orbán Viktor békemisszióját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. július 19.: a Neptunusz megkavarja a szálakat…

ripost.hu

Itt a lista: 30 féle támogatás a családoknak

ripost.hu

Fantasztikus hírt osztott meg Sydney van den Bosch: a visszaszámlálás megkezdődött!

ripost.hu

Szoboszlai visszatért Liverpoolba, új edzője rögtön az irodájába rendelte - Videó

ripost.hu

Hoppá: titokban már 2 éve összeházasodott a sztárpár, az egész világ ledöbbent

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen támadta a békemissziót, cserébe a háborúpárti baloldal megszavazta bizottsági elnöknek

KÜLFÖLD

Migrációs statisztika mentette meg Donald Trump életét

KÜLFÖLD

Donald Trump megállíthatatlan: nem tudták sem lejáratni, sem börtönbe zárni, sem lelőni

KÜLFÖLD

Elárasztották a netet a mémek a Donald Trump elleni merénylet után: íme a legjobbak! - galéria

KÜLFÖLD

"Az élet már soha nem lesz ugyanolyan nélküled" - Összeomlott az édesanya, rutinműtétet követően vesztette el csodálatos kislányát

KÜLFÖLD

Brutálisan csípős chips okozott riadalmat: 14 diák kórházba került

KÜLFÖLD

Szájkosaras román képviselő üvöltözött az Európai Parlamentben, biztonságiak vezették ki

KÜLFÖLD

Európai "turnéra" indul az ukrán hadsereg elitalakulata