RETRO RÁDIÓ

Tiltakozás az olimpia ellen: széklettel árasztanák el a Szajnát a dühös párizsiak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 06. 13. 08:17

Rendhagyó akcióra készülnek a francia fővárosban.

Az olimpiai játékok ellen tiltakozva Párizs lakói azt tervezik, hogy közösen a Szajnába ürítenek közvetlenül azelőtt, hogy Emmanuel Macron francia elnök és Anne Hidalgo párizsi polgármester megmártózna a folyóban. A "Je Chie Dans La Seine Le 23 Juin" (A Szajnába kakilok ) nevű kezdeményezés futótűzként terjed a közösségi médiában, ahol különböző oldalak osztanak meg tippeket a tiltakozás logisztikájával kapcsolatban - írja az Actu regionális francia hírportál.

Tiltakozás az olimpia ellen: széklettel árasztanák el a Szajnát a dühös párizsiak

A 2024 július 26. és augusztus 11. között megrendezésre kerülő párizsi olimpia egyik legnagyobb dobása, hogy a szervezők megpróbálják bevonni a város folyóját a játékok lebonyolításába. A tervek szerint a Szajna több eseménynek is helyt ad majd, köztük a nyitóünnepségnek, valamint az úszó és triatlonversenyeknek. Ehhez viszont meg kell tisztítani a folyó vizét, a SzajnábaN ugyanis 1923 óta tilos fürdeni a vízszennyezés miatt. 

Az elmúlt időszakban a francia kormány több százmillió euró értékben hajtott végre infrastrukturális beruházásokat, hogy megtisztítsák a Szajnát. Hogy ezek mennyire voltak eredményesek, arról megoszlanak a vélemények, ugyanakkor Emmanuel Macron francia elnök és Anne Hidalgo párizsi polgármester is megígérte, hogy úszni fog a folyóban a játékok előtt, hogy bizonyítsák: a víz elég tiszta a versenyzőknek.

Ennek apropóján a párizsiak azt tervezik, hogy politikusok demonstratív akciója előtt nyilvános mosdónak használják a Szajnát. Az esemény szervezői egy honlapot is indítottak, amelyen a résztvevők regisztrálhatják, hol tervezik a székletürítésüket. Az eseményt plakát is népszerűsíti, amely a közösségi oldalakon terjed: „Június 23-án, vasárnap többeteket várunk, hogy eljöjjetek és [ürítsünk] a Szajnába!”. Ebből az is kiderül, hogy nem kell előre regisztrálni, a belépés ingyenes, a közös ürítés fő helyszíne pedig a 4. kerületben található Pont Marie híd lesz.

Ahogy arra számítani lehetett, a közösségi médiát elárasztották közös székletürítésre reagáló mémek. A visszafogottabbak között van olyan, a mesterséges intelligencia által generált fotó, amelyen a „párizsi önkormányzat” által felállított Szajna-parti WC-k láthatók. Egy másik manipulált képen Emmanuel Macron látható, miközben egy ürülékkel teli folyó fölött magasodó hídon áll.

Helyi sajtóbeszámolók szerint sok párizsi nem örül a közelgő olimpiai játékoknak, mivel azok számos építkezést, a helyi közlekedés drágulását és biztonsági kockázatokat is vonhatnak maguk után. Emellett sokaknak az sem tetszik, hogy a hatóságok a szexmunkások és a hajléktalanok eltávolításával próbálják vonzóbbá tenni a várost a látogatók számára.

A Szajna vizének minősége régóta aggasztja az olimpiára készülőket. A vízminőség helyreállítására először 1990-ben, Jacques Chirac párizsi polgármester tett ígéretet. Ennek a projektnek a keretében jelenleg is épül egy föld alatti túlfolyó medence, amellyel megelőzhető lesz, hogy sok csapadék esetén a szennyvíz a folyóba kerüljön. A túlfolyó medencét 80 milliárd euróból építik ki, és várhatóan még 2024 nyara előtt sikerül befejezni.

A párizsi hatóságok kitartanak amellett, hogy a víz minősége fokozatosan javul, de a 2023 júniusa és szeptembere között vett minták egyike sem felelt meg az európai szabványoknak, amelyek az úszáshoz szükséges vízminőségi mutatókra vonatkoznak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.