RETRO RÁDIÓ

Rengeteg a halott: tüntetők felgyújtották a kenyai parlamentet

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 06. 25. 19:27

Elszabadult a pokol a kelet-afrikai országban.

Kedden kora délután több száz erőszakos tüntető ostromolta meg a kenyai parlamentet az ország fővárosában, Nairobiban, miután a kormány nem vont vissza egy adóemeléseket tartalmazó törvénytervezetet. A KTN helyi tévécsatorna tudósításában azt látni, hogy az országgyűlés lángokban áll, a törvényhozók pedig menekülnek az épületből. Más hírportálok legalább 10 ember megerősített haláláról számolt be, de az elhunytak száma feltehetően ennél sokkal magasabb.

Rengeteg a halott: tüntetők felgyújtották a kenyai parlamentet

A vitatott törvénytervezet 2,7 milliárd dollárral (nagyjából ezermilliárd forint) tervezi megemelni az adóbevételeket, emiatt pedig napok óta erőszakos tüntetések dúlnak országszerte. A tiltakozók azt követelik, hogy a kormány teljes egészében vonja vissza az adók emeléséről szóló tervét, mivel az szerintük megbénítaná a gazdaságot, továbbá növelné a kenyaiak terheit, akiknek már most is küzdeniük kell a megélhetésért.

A törvénytervezet az üzemanyagok, illetve az exporttermékre kivetett adókat emelné meg. Kritikusok szerint a lépés jelentősen megdrágítaná az alapvető fogyasztási cikkek árát, ami tovább növelni az amúgy is magas infláció mértékét.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az adóemelésre szükség van, hogy a kenyai kormány növelje bevételeit a költségvetési hiány és az államkölcsönök fedezésére.

A törvényről szóló keddi szavazás előtt több ezer tiltakozó gyűlt össze a kenyai parlament előtt, akik közül többen köveket dobáltak a rendőrökre, akik erre válaszul először könnygázzal és vízágyúval próbálta feloszlatni a tömeget, majd éles lőszerrel lőttek az emberekre.

Miután a parlamentben elfogadták a jogszabályt, a tüntetők egy csoportja behatolt az épületegyüttesbe, több helyiséget feldúltak, majd felgyújtották az épületet.

A kenyai parlamentet ostromló tüntetők közül legalább tízet agyonlőttek a rendőrök – közölték egészségügyi források. Egy mentős azt mondta, hogy a tüntetések során legalább 50 ember súlyosan megsérült.

A CNN beszámolója szerint a sebesültek között van Barack Obama volt amerikai elnök féltestvére, Auma Obama, akit könnygáz okozta sérülések miatt szállítottak kórházba.

Több civil szervezet arról számolt be, hogy a keddi zavargásokat megelőző éjszaka a demonstráció főszervezőit „elraboltak az éjszaka közepén”. Az eltűnt személyek között vannak bloggerek, tartalomkészítők, emberi jogi jogvédők, valamint egy orvos és egy parlamenti munkatárs is.

A Kenyai Ügyvédi Társaság elnöke, Faith Odhiambo kedden azt közölte, hogy 50 kenyai állampolgárt, köztük a személyi asszisztensét "raboltak el" rendőröknek hitt emberek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.