KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.23.

Nigel Farage: a Nyugat provokálta ki az ukrajnai háborút

A politikus kijelentései nagy port kavartak a brit médiában.

Nigel Farage brit konzervatív politikus, a Reform UK párt elnöke egy a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy az Európai Unió és a NATO keleti terjeszkedésével "a Nyugat kiprovokálta" Oroszországtól az Ukrajna elleni inváziót. A szókimondó stílusáról ismert politikus hozzátette, hogy a háború megindítása „természetesen” Vlagyimir Putyin hibája, ugyanakkor az EU és a NATO ukrajnai nyomulása okot adott az orosz elnöknek arra, hogy azt az üzenetet közvetítse az oroszoknak, hogy „újra értünk jönnek”. 

BRITAIN-POLITICS-VOTE-REFORM
Nigel Farage: a Nyugat provokálta ki az ukrajnai háborút

"Egyike vagyok azon keveseknek, akik következetesen és őszintén nyilatkoznak az orosz–ukrán háborúról. Putyin hibázott, amikor megszállt egy szuverén nemzetet, az Európai Unió pedig hibázott, amikor kelet felé terjeszkedett. Minél előbb felismerjük ezt, annál közelebb kerülünk a háború befejezéséhez és a béke megteremtéséhez"

- fogalmazott Farage, hozzátéve, hogy ő már 2014-ben is figyelmeztette Brüsszelt az Európai Parlamentben: ki fog törni az orosz–ukrán háború, ha az EU tovább terjeszkedik Ukrajnában.

A beszélgetés során szóba kerültek Farage egy 2014-es megszólalása, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnököt nevezte a legjobban csodált világvezetőnek. 

"Nem kedveltem őt mint embert, de csodáltam, mint politikai szereplőt, mert sikerült átvennie Oroszország irányítását"

 - fogalmazott a korábbi állítására reagálva Farage. 

A BBC műsorvezetője továbbá számon kérte Faragon az egyik 2022-es közösségi médiás bejegyzését, mely szerint Ukrajna orosz inváziója „az EU és a NATO bővítésének következménye”. A Reform UK párt elnöke szerint 1990-es évek óta úgy tartja, hogy a NATO katonai szövetségének és az EU-nak minden keleti terjeszkedése okot ad Putyin elnöknek, hogy az orosz népet háborúra buzdítsa.

Az interjú megjelenése után Farage kemény kritikákat kapott a politikai ellenfeleitől. Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint Putyin kezére játszik ezekkel a kijelentésekkel.

James Cleverly belügyminiszter kijelentette, hogy Farage csupán „visszhangozza Putyin aljas indoklását Ukrajna brutális inváziójára”.

John Healey, a Munkáspárt védelmi szóvivője szerint pedig Farage megjegyzései miatt „alkalmatlanná vált az ország bármilyen politikai tisztségének betöltésére, nem beszélve egy komoly párt vezetésére a parlamentben”.

Az interjú kapcsán fontos elmondani, hogy a Farage által vezetett Reform UK párt már a második legnépszerűbb politikai erő az Egyesült Királyságban. A YouGov által a The Times című napilap számára készített felmérés szerint a jobboldali-populista Reform UK 19 százalékra jött fel a korábbi 17 százalékról, a Konzervatív Párt pedig változatlanul 18 százalékon áll. A lista élén továbbra is az ellenzéki Munkáspárt áll, 37%-kal.

"Ez a fordulópont. Az egyetlen elvesztegetett szavazat most a konzervatív szavazat, mi vagyunk a Munkáspárt kihívói, és úton vagyunk" - közölte Farage egy X-en közzétett videóban. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek