RETRO RÁDIÓ

Végre megoldódhat a 2 éves Danka gyilkosságának ügye

IF
Szerző
IF
Létrehozva2024. 06. 27. 07:30

A 2 éves Danka rejtélyes ügyét az egész világ nyomon követi. Bár az egyik gyilkos beismerő vallomást tett, nagyon úgy néz ki, hogy egyre inkább bonyolódnak a szálak. Most ugyanis újabb kihallgatást kért a feltételezett tettes.

Ahogy arról lapunk már többször hírt adott, napokon át Európa-szerte kerestek egy kétéves szerb kislányt. Dankát az édesanyja mindössze pár percre hagyta magára a kislányt az udvaron március 26-án, ám mire visszaért, már sehol sem találta a gyermeket. Később kiderült, hogy két férfi elütötte a kislányt, akinek a holttestét végül egy szeméttelepen hagyták. Danka teteme azóta sem került elő, a feltételezett gyilkosok pedig mindketten mást állítanak arról, hogy mi is történt azon a végzetes napon.

Végre megoldódhat a rejtélyes gyerekgyilkossági ügy    Fotó: MUP

A kislány eltűnését követő tizedik napon vették őrizetbe azt a két személyt, akiket azzal gyanúsítottak meg, hogy a vízművek szolgálati autójával elütötték a kislányt, akit ezt követően betettek az autóba, majd miután látták, hogy nem halt meg, megfojtották, és a holttestet egy szeméttelepre vitték. A két gyilkos azonban a zajecari főügyészségen két különböző történetről számoltak be. Míg D.D. beismerte a szörnyű tettet, bűntársa S.J. azt állítja, életében nem látta még Dankát.

Az ügy akkor vált igazán bonyolulttá, amikor a DNS vizsgálattal nem találták meg a kislány biológiai nyomait azon az autón, amellyel a rendőrség állítása szerint elütötték Dankát, és időközben D. Dalibor , a gyanúsítottak egyikének fivére, akit azért vettek őrizetbe, mert a rendőrség feltételezése szerint segített a holttest elrejtésében, a fogdában meghalt. A belügyminisztérium hivatalos közleményében az állította, hogy a férfi hirtelen rosszul lett, ám később, a boncolási jegyzőkönyvből kiderült, hogy Dalibor életének erőszakos vetett véget, feltehetően kínvallatás következtében. Ezen a tények tükrében elképzelhető, hogy D. D. csupán rendőri kényszerítés hatására tett beismerő vallomást és igazából nem követett el gyilkosságot, ami megmagyarázná, miért nem tudta megmondani, hogy hol találják a holttestet.

Új kihallgatást kér az ügyészségtől Danka feltételezett gyilkosa

Az 50 éves D.D. állítólag az ügyvédjén keresztül kérte, hogy ismét hallgassák ki. Hogy mit fog majd mondani, ezt csak ő tudja, de új vallomása akár teljesen meg is oldhatja az ügyet, és akár még inkább rejtélyessé is teheti. Ha elárulja, hogy hol van a kislány holtteste, akkor az ügy gyakorlatilag megoldottnak tekinthető, azonban ha megváltoztatja korábbi vallomását, akkor megerősítheti kollégája állításait, aki mindvégig tagadta, hogy köze lenne a kislány eltűnéséhez. Időközben pedig három új tanú is felbukkant, akiket a két gyanúsított ellen zajló nyomozás keretében terveznek kihallgatni az illetékesek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.