kulcsár edina
Június elején csődbe ment Európa harmadik legnagyobb utazásszervezője, az FTI utazási csoport. Az utazásokat a csőd után rögtön lemondták, vagy csak részben tudták teljesíteni. Az ügyben rengeteg utas, köztük több 100 magyar is érintett, akik még mindig várnak a pénzükre. Egyes utazási irodák már visszautalták az utazásaik árát, azonban vannak olyanok is, amelyek nem és az ügyfeleikkel sem kommunikálnak rendesen. A károsultak egy Facebook-csoportot is alapítottak, hogy ott segítsék egymást a kártérítésben.
A német FTI Touristik utazásszervező június 3-án csődeljárást indított a müncheni bíróságon. A fizetésképtelenségi kérelem kezdetben csak az FTI Touristikot érinti, azonban a jövőben az FTI csoport más vállalatainál is megindítják az eljárást. A még el nem indított utakat június 4-től várhatóan már nem, vagy csak részben lehet majd lebonyolítani.
Az első, még nem teljes körű felmérés szerint mintegy 1400 magyar utast érint a fizetésképtelenségét kedden bejelentő német FTI Touristik csődje - közölte a Magyar Utazási Irodák Szövetségétől kapott információkra hivatkozva a Turizmus.com. Klasszikus nyári utakról, zömében horvátországi ,törökországi vagy más, egzotikus úti célra induló nyaralásokról van szó. Hogy az utasok visszakapják-e a befizetett összeget, talán csak hónapok múlva fog kiderülni.
Az ügyben érintett magyarok létrehoztak egy Facebook csoportot, amelynek az FTI Touristik magyar károsultak nevet adták. A csoportban már több tucat bejegyzés született arról, hogy az egyes emberek hogyan jártak pórul az utazási irodákkal és hogy kinek hogyan áll a kártérítési folyamata. Utóbbi szempontból vegyesek az emberek tapasztalatai, ugyanis egyes utazási irodák segítőkészek voltak és sokaknak már vissza is fizették az utazás árát, azonban vannak olyan irodák is, főként az Invia, amelyek csak sablon válaszokat küldenek az ügyfeleknek és nem hajlandóak még azokat az összegeket sem visszafizetni, amelyek bizonyíthatóan még a számlájukon vannak, más esetben pedig üzleti titokra hivatkozással nem nyilatkoznak arról, hogy hol van az utasok pénze, ami nonszensz, tekintettel arra, hogy szerződő félként az utasra az üzleti titok nem értelmezhető.
Az Origo-t megkereste az egyik károsult, akinek egy több millió forintba kerülő útját törölte az Invia, akiktől azóta sem kap érdemleges választ, pedig napi szinten kapcsolatba lép az irodával telefonon és írásban is. Elmondta, hogy márciusban foglalt le az Inviánál egy öt csillagos tengerparti nyaralást, amire akkor be is fizetett majdnem egymillió forint előleget, majd május végén – pár nappal a csőd előtt – befizette az utazás maradék összegét, ami majdnem másfél millió forint volt. Az utalásokról ugyan kapott visszaigazolást, de számlát nem, és ezzel nem ő volt egyedül így, a Facebook csoport szerint többen jártak így, akik az Inviánál foglaltak.
A cég azzal védekezik, hogy az emberek nem velük, hanem az FTI-vel vannak szerződésben, azonban ez nem igaz, mert az ügyfeleknek Inviás szerződésük van.
Az ügyben az iroda csak egy általános, semmitmondó tájékoztatót küldött ki az embereknek, pedig az FTI információi szerint minden utasnak, FTI foglalási számmal ellátott személyre szabott levelet kellett volna kapnia. De nem ez az egyetlen furcsaság az üggyel kapcsolatban, a csoportban lévő posztok alapján azt lehet látni, hogy az Invia közvetlenül a csőd után és még a múlt héten is küldött díjbekérőt az ügyfeleinek, amit ha valaki tájékozatlanabb volt, be is fizethetett, mivel a cég nem tájékoztatta a csődről.
Nem tájékoztatott minket az Invia arról, hogy csődbe ment az FTI, hanem az újságcikket, aki olvasta, olvasta, aki nem, nem. Pár nap múlva érkezett csak meg a tájékoztató levél, ezért van olyan utas egyébként, aki másnap meg harmadnap még fizetéseket teljesített az Invia felé
– mondta az egyik károsult.
Az ügyfél elmondása szerint az Invia borzalmasan viselkedik a panaszosokkal, sokszor nem veszik fel a telefont, vagy ha igen, akkor csak egy értékesítőt kapcsolnak, levelekre és ügyvédi felszólításokra nem válaszolnak és csak általános információkat adnak, egyetlen egy vezetőt sem lehet elérni, csak visszahívást ígérnek, ami többnyire nem valósul meg.
Két hete meg azt mondták, hogy megérkezett valamilyen levél az FTI-től, amihez most próbálnak egy magyar nyelvű útmutatót fordítani, de nem tudom, mit fordítanak rajta másfél hete. Az az igazság, hogy össze-vissza beszélnek és semmi nem történik
– árulta el a károsult.
Az ügyfelek kétségbe vannak esve, ugyanis itt a nyár, mindenki kivette a szabadságát és szeretne elmenni arra a nyaralásra, amibe rengeteg pénzt ölt bele, de az Invia nem próbál meg segíteni nekik. Más érintett utazási cégek segítettek az ügyfeleiket, visszautalták a pénzt vagy átfoglalták az utazást.
Amúgy az Inviának körülbelül 400 utasa lehet érintett az ügyben, így összesen több száz millió forintról is lehet szó.
Amikor a károsult felhívta az Invia figyelmét arra, hogy egyik másik utazási iroda gond nélkül vissza tudta adni a pénz, akkor azt a választ kapta, hogy azok az irodák biztos benyúltak a zsebükbe és a saját kárukra, kockázatukra fizették ki az embereket.
Az ügyben az egyik károsult egy német ügyvéd segítségével kereste meg az FTI-t, hogy mégis mit lehetne tenni az ügyben és azt a választ kapta, hogy ha az Invia megkapja az FTI engedélyét, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy visszafizessék az ügyfeleknek a pénzt. Ebből arra lehet következtetni, hogy az Invia nem kereste az FTI-t, ezért nem tudta még megkezdeni a kifizetéseket, illetve az Inviánál vannak még összegek.
Azon utasokat is teljesen magukra hagyták akik nem csomagot foglaltak, hanem csak pl. szállást, hivatkozással arra, hogy az így befizetett út egyéni turisztikai szolgáltatásnak minősül, és ilyen módon nincs fedezve a német biztosító által, de ez csak azokra vonatkozhatna akiknek a pénze már az FTI-nél van, és nem azokra akiknek a pénzét az Invia még nem utalta tovább.
Az emberek azt se tudják hogyan kapják vissza a pénzüket, azt se tudják, hogy hivatalosan hol kell, hogy bejelentsék a kárukat, be kell-e jelenteniük, az FTI-nél, a német biztosítónál mert az Invia nem segít ebben sem más irodákkal ellentétben.
A károsultak által létrehozott Facebook csoportban számos történetet lehet olvasni, az egyikben a posztoló azt is megemlíti, hogy Egyiptomban mekkora problémát okozott az, hogy a csődbement cég nem tudott fizetni:
"Egy belső FB csoportba érintettek felraktak videókat, mely szerint 100 kint lévő német utastól kérik újra a teljes szoba árat, nem érdekli őket a biztosító igazolása, hogy fizetni fog. A biztonságiak hívtak gépfegyveres rendőröket és a nem fizető utasok útlevelét a management a reptéren 'wanted' listára tetetett, hogy ne hagyhassák el az országot amíg nem fizetett. Akik el akartak menni a hotelből, azoknak útját állták és lefogták a bőröndöket. A feltöltött videókban kiabálás dulakodás a biztonságiakkal" – írta a posztban egy férfi.
A csoportban is a legtöbb panasz az Inviára érkezik.
"Az Invia pl. nem nyilatkozik (egyelőre ) üzleti titokra hivatkozva. Az FTI megmondta egyenesen, hogy ezt a nála lévő összegeket a közvetítőnek látnia kell, tudnia kell, és nem minősül üzleti titoknak" – írta egy károsult.
Más irodákkal kapcsolatban sokan azt osztották meg, hogy visszakapták a pénzüket és örülnek a korrekt hozzáállásnak, vagy legalább megkezdték a visszafizetési eljáráshoz az adatok egyeztetését, ami pár napot vett csak igénybe a visszafizetésig.
Nem volt kérdés, hogy nálatok foglalok újra, erre már akkor bizalmat szavaztam, mikor még semmi sem volt biztos. A türelem hatásos volt. Nem csalódtam bennetek és részemről 5* nektek
– írta egy másik férfi.