KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.23.

Antiszemita terrortámadást hiúsítottak meg Párizsban

Az egyik őrizetbe vett gyanúsított "arról álmodozott, hogy az iszlám harcosává válik Palesztina nevében".

A párizsi ügyészség elrendelte a letartóztatásukat és eljárást indított két tinédzser ellen, akik a gyanú szerint "zsidó célpontok ellen terveztek terrortámadást végrehajtani" - írja igazságügyi forrásokra hivatkozva a Le Monde francia napilap online kiadása. A portál beszámolója szerint a merénylet előkészítése már előrehaladott állapotban volt, és a hatóságok lényegében a utolsó előtti pillanatban avatkoztak közbe. 

Antiszemita terrortámadást hiúsítottak meg Párizsban

A vádhatóság nem közölt részleteket a meghiúsított merénylet részleteiről, illetve az őrizetbe vett gyanúsítottak személyazonosságáról. Mindösszesen annyit tudni róluk, hogy mindketten 19 évesek, Párizs agglomerációjában élnek, és a közösségi médiában vették fel egymással a kapcsolatot, továbbá a merényletet is itt tervezték.

A Belbiztonsági Főigazgatóság (DGSI) azt közölte, hogy az ügynökség emberei az otthonaikban csapott le a gyanúsítottakra. A razziák helyszínén házkutatást tartottak, és több tucat számítástechnikai eszközt lefoglaltak. Ezek alapos átvizsgálása jelenleg is zajlik. 

Lapinformációk szerint az egyik gyanúsított azt mondta a nyomozati vallomásában, hogy "téveszméi voltak, amelyek során arról álmodozott, hogy az iszlám harcosává válik Palesztina nevében".

A fiatalok ellen terrorista összeesküvés, valamint fegyverek terrortámadás céljára való beszerzése és birtoklása miatt indult vizsgálat. Egyes francia médiumok kapcsolatot véltek felfedezni a most őrizetbe vett tinédzserek és egy múlt hónapban elfogott csecsen terrorista között, de ezeket az információkat a rendőrség később cáfolta.

Az eset kapcsán a terrorizmusellenes ügyészség aggodalmát fejezik ki amiatt, hogy az elmúlt hónapokban leleplezett terrortámadások mögött egyre nagyobb számban bukkantak fel tinédzserek és fiatal felnőttek. 

Az eset kapcsán több hírportál is kiemelte, hogy a világ harmadik legnagyobb zsidó közösségének otthont adó Franciaországban egyre nagyobb probléma az antiszemitizmus erősödése. 

Az ország zsidó közösségét érő támadásokat a francia politikusok egyöntetűen elítélik. Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (RN) nemzetgyűlési frakcióvezetője a szélsőbaloldalt tette felelőssé a zsidók megbélyegzéséért.

Véleményével nincs egyedül. Az elismert nácivadász és holokauszttörténész Serge Klarsfeld szerint a franciaországi zsidókra leselkedő legfőbb fenyegetés most a szélsőbaloldalról érkezik, és hogy nem habozna Le Pen pártjára szavazni a közelgő előre hozott választásokon – írja a The Wall Street Journal amerikai napilap.

A Nemzeti Tömörülés támogatja a zsidókat, támogatja Izrael államot. Ha van egy zsidóellenes és egy zsidóbarát párt, én a zsidóbarát pártra fogok szavazni – mondta Klarsfeld egy televíziós interjúban.

Emmanuel Macron francia államfő a zsidó közösség képviselői előtt ígéretet tett korábban arra, hogy az állam a korábbihoz hasonlóan, „ugyanazzal a határozottsággal” és „ugyanazzal a hajthatatlansággal” folytatja a küzdelmet az antiszemitizmus ellen, amely az országban a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i izraeli terrortámadása óta erősödik.

Bármikor, amikor az antiszemitizmus legkisebb nyoma is megjelenik, kíméletlenek leszünk, ahogyan mindig is tettük, és ahogyan elődeim is tették” – jelentette ki az államfő a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) nyolcvanadik évfordulója alkalmából a francia elnöki hivatalban rendezett ünnepségen hétfő este. „Az antiszemitizmuson keresztül a nemzetet egyesítő alapot támadják” – hangsúlyozta az elnök.

Yonathan Arfi, a CRIF elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az antiszemita cselekmények megsokszorozódtak az október 7-i támadás óta, és a köztársasági modellünket úgy támadják, mint még soha korábban az elmúlt nyolcvan évben.

A szervezet összesítése szerint az antiszemita cselekmények száma 1676-ra ugrott 2023-ban, szemben a 2022-es 436-tal.

Yonathan Arfi azt kérte, hogy Franciaország tanúsítson ugyanolyan szolidaritást és bizalmat a terrorizmussal szemben álló izraeli demokráciával, mint ahogyan Ukrajnával teszi Oroszországgal szemben. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Franciaország szigorúbban ítéli el Izraelt, mint más demokráciák a nemzetközi intézményekben.

Az államfő válaszában úgy fogalmazott, hogy Izraelt szeretni, biztonságát akarni nem jelenti azt, hogy egy adott demokratikus kormány minden döntésével egyet kell érteni. „El kell fogadnunk, ahogyan azt a demokráciák lehetővé teszik, hogy hangot adunk nézeteltéréseiknek” – mondta az elnök, ismételten a humanitárius jog, a háborús jog, a nemzetközi jog tiszteletben tartását kérve a Gázai övezetben.

A belügyminisztérium pénteken közzétett összesítése szerint  csak az elmúlt időszakban 1247 antiszemita cselekményt regisztráltak az országban, és 539 embert állítottak elő, köztük 154 külföldit. Összehasonlításképpen: tavaly egész évben 436 antiszemita cselekmény történt a hatóságok adatai szerint.

Eddig húsz esetben hoztak a bíróságok ítéletet.

Az antiszemita cselekmények elkövetői Gérald Darmanin belügyminiszter szerint „gyakran nagyon fiatalok”, „sokszor kiskorúak”.

A párizsi ügyészség  bejelentette, hogy nyolc tizenévest őrizetbe vettek azzal a Tiktok közösségi oldalra  feltöltött felvétellel kapcsolatban, amelyen a párizsi metró hármas vonalán utazók közül többen zsidók ellen uszítottak, majd azt kiabálták, hogy „Nácik vagyunk, büszkék vagyunk!”, „Éljen Palesztina!”.

Az ügyben terrorizmus dicsőítése, etnikai csoporthoz, nemzethez, fajhoz vagy valláshoz való – valós vagy vélt – tartozás vagy nem tartozás miatti nyilvános sértés, valamint gyűlöletre, erőszakra vagy faji megkülönböztetésre való nyilvános uszítás vádjával indult eljárás.

Amennyiben bebizonyosodik a terrorizmus dicsőítésének bűncselekménye,

az elkövetők öt év szabadságvesztéssel és 75 000 eurós pénzbírsággal büntethetők. Nyilvános sértésért a bíróságok hat hónap börtönbüntetést és 22 500 eurós pénzbírságot szabhatnak ki, míg a nyilvános gyűlöletkeltés egy év szabadságvesztést és 45 ezer eurós bírságot von maga után.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek