KÜLFÖLD

Szerző P. E.

Létrehozva: 2024.05.27.

66 évesen hozta világra a lányát: így néz ki ma a 19 éves lány

Egy román nő 66 évesen adott életet a lányának még 2005-ben. A gyermek felnőtt, már 19 éves.

2005-ben Adriana Iliescu történetét széles körben tárgyalták a médiában. A nő 66 évesen szülte meg első gyermekét, amivel a világ legidősebb anyjaként bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. Az elmúlt 19 évben a nőnek többször kellett megküzdenie a társadalom elutasításával, de lánya iránti szeretete nevében továbbra is leküzdötte azt.

AFPLIFESTYLE-ROMANIA-HEALTH-MOTHER
Fotó: AFP

Miért nem volt gyermeke addig?

Adriana 20 évesen férjhez ment, de a férje ellenezte a gyermekvállalást. A házasság nem alakult szépen, ezért elváltak. Ezek után az asszony a munkájának szentelte az életét, oktató volt egy romániai egyetemen. 9 évig kezelték meddőség ellen, miután megpróbált teherbe esni, de minden próbálkozása kudarcba fulladt. Végül 66 éves korában a mesterséges megtermékenyítés mellett döntött, mert nem tudta feladni az álmát, hogy anya lehessen. Sokan körülötte elítélték a döntését, mások pedig hátat fordítottak neki, és azt gondolták, hogy amit tesz, az erkölcstelen.

A nehézségek

Amikor teherbe esett, hármasikreket várt, azonban két baba a méhben meghalt. Kislánya, Eliza koraszülöttként jött a világra, sokáig az intenzív osztályon küzdöttek érte. Miután a baba is, az anya is megerősödött, úgy döntött, megkeresztelteti a lányát. Sok vallási felekezet el sem vállalta, azt mondták, Adriana túl önző dolgot művelt. A keresztelés közben apácák vádló tekintetét kellett elviselnie, többen is azt mondták, lánya a sötét erők gyermeke.

Adriana azonnal biztosította a lány jövőjét. Megállapodott az orvossal, aki az in vitro eljárást végezte. Megállapodtak abban, hogy Adriana halála esetén az orvos lesz a lány keresztapja és hivatalos képviselője nagykorúságáig.

Adrianát gyakran Eliza nagyanyjának tartják. A nő pedig többször bebizonyította, hogy döntése, hogy anya legyen, több volt, mint önző vágy. És mivel Adriana már nyugdíjas volt, minden szabadidejét a lánya nevelésével tölthette.

Eliza már 19 éves

Eliza ma már 19 éves, felelősségteljes és kiegyensúlyozott fiatal nő, aki már másodéves hallgató az egyetemen, ahol bölcsészeti karon tanul. Az eredeti elképzelése az volt, hogy az édesanyjához hasonlóan tanárnő lesz, de egyelőre nyitott a különböző lehetőségekre, amiket az élet tartogathat a számára.

„Az a fontos, hogy azt csinálom, amit szeretnék, nem izgulok, biztos vagyok benne, hogy jó leszek benne. Szeretnék olyan diák lenni, akinek jó jegyei vannak. Tetszik, amit csinálni fogok, ezért választottam ezt az egyetemet”mondta Eliza, aki jelenleg Bukarestben folytatja tanulmányait.

Nemrég, április közepén a fiatal lány egy előadást is tartott a kar egyik rendezvényén, ahol Dan Lungu román író és szociológus egyik könyvét mutatta be. Könyvek iránti szeretetét egyértelműen édesanyjától örökölte, aki egyetemi irodalomtanár volt, és gyerekmeséket is írt.

 

origo.hu

A spanyol válogatott sztárfocista szuperszexi felesége mindenkit megőrjít a formás fenekével

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

borsonline.hu

Zokognak a rajongók: elhunyt mindenki kedvenc sorozatának sztárja

vg.hu

Nagyobb árfolyamkorrekció jöhet az OTP-nél

ripost.hu

Rettenetes balesetről jött hír, 3 holttest van az úton

magyarnemzet.hu

Kapaszkodjanak meg! Megfejtettük Kunhalmi Ágnes rejtélyes mondatait

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

mindmegette.hu

Nem sikerült zökkenőmentesen Katalin hercegné visszatérése

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Rossinak menekülnie kellett; szigor a magyar szurkolóknál

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

Putyin békeajánlatot tett Ukrajnának, ezek a feltételei

KÜLFÖLD

Borzalmas hólyagokat okoz, ezt a növényt soha ne érintsd meg!

KÜLFÖLD

Kifütyülték Rod Stewartot, miután Zelenszkij fotója előtt tisztelgett

KÜLFÖLD

NATO-főtitkár: készültségbe állíthatjuk az atomfegyvereket

KÜLFÖLD

Több száz amerikai menekült a sivatagba Joe Biden politikája elől