RETRO RÁDIÓ

„Nem fogja túlélni” - 22 napot várt második ikre megszületésére egy anyuka

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 04. 03. 08:30

A kisbaba minden esélyére rácáfolt és legyőzte nemcsak az orvosokat, de az egész világot.

Egészen elképesztő, amin átküzdötte magát ikreiért egy fiatal édesanya. A manchesteri Kayleigh Doyle első szülése felejthetetlenre sikerült…

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Még csak 22 és fél hetes terhes volt, amikor elfojt a magzatvize. Ekkor első ikre, Arlo sajnos halva született. Az orvosok úgy gondolták, hogy a következő néhány órában a másik pici is világra fog jönni, de a fájások abbamaradtak.

„Nem fogja túlélni” – közölték az orvosok második gyermekére célozva Kayleightnak. Azonban 22 nappal később hozta csak világra a kis Astrot, aki minden esélyére rácáfolva, ugyan 90 deka súllyal, de életben maradt.

„Az első gyermekem születésének traumája után el voltam ájulva, amikor azt mondták, hogy hazamehetek. A mai napig nem találok olyan nőt az Egyesült Királyságban, aki 22 napot meg tudta haladni. Egy másik kórházban kaptam orvost, és a két szülés között naponta jártunk kontrollra. Amikor Astro megérkezett, nem tudtam elhinni, hogy túlélte ezt az időt” - mesélte megkönnyebbülten Kayleigh.

Kayleigh elmondta, hogy nem tapasztalt semmilyen komplikációt a terhesség alatt, egészen addig, amíg március 15-én nem jelentkeztek a szülési fájdalmak. Arló halála kapcsán az orvos azt feltételezik, hogy egy vérrög volt a felelős a méhlepényben. A kórházból hazatérve két héten belül eltemették. A szülők mindenből kettőt vettek felkészülve az ikrek érkezésére, ami a mai napig fájdalommal tölti el a szívüket. Azért azonban mindennél hálásabbak, hogy Astro most már kétéves, és velük maradt.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.