RETRO RÁDIÓ

Elképesztő tudományos áttörés: már vérteszttel is kimutatható az Alzheimer-kór

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 03. 04. 19:51

Szakértők szerint az új eljárás teljesen forradalmasíthatja a betegség diagnosztikáját.

Svéd tudósok kifejlesztettek egy vértesztet, ami 10-15 évvel az első tünetek megjelenése előtt képes jelezni az Alzheimer-kór kialakulását. A különleges eljárás 96-97 százalékos pontosságú volt az elvégzett tesztek során, ami sokkal jobbnak számít az olyan jelenleg használt diagnosztikai módszereknél, mint például a költséges agyszkennelés vagy a gerincvelői folyadék fájdalmas levétele. A CNN beszámolója szerint az új vérteszt nemcsak olcsó, hanem otthon is elvégezhető, klinikai használatra pedig akár már idén széles körben elérhetővé válhat.

Elképesztő tudományos áttörés: már vérteszttel is kimutatható az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb oka, amit korai szakaszában még nehezen tudnak diagnosztizálni. Jelenleg három elváltozást figyelnek a betegség azonosításánál: az amiloid, valamint a tau fehérjék kóros felhalmozódását, illetve az idegsejtek fokozatos leépülését az agy meghatározott régióiban. A diagnózis felállításához agyi képalkotást és a gerincvelői folyadék vizsgálatát használják, e módszereknek azonban komoly hátulütői lehetnek. A költséges agyi szkennelés kiértékelése hosszabb időt is igénybe vehet, míg a gerinc megszúrása erős fájdalommal járhat. Ráadásul világszerte sok helyütt nem is állnak rendelkezésre az MRI és a PET képalkotók berendezések a vizsgálathoz.

Az új, forradalmi vértesztet nyolc év alatt fejlesztették ki a Göteborgi Egyetem tudósai. A JAMA Neurology folyóiratban hétfőn megjelent tanulmányuk szerint 768 ötvenes, hatvanas és hetvenes éveiben járó emberen végeztek el vizsgálatokat, hogy megállapítsák, mit kell keresni az Alzheimer-kórra fogékonyak vérében. Ez nem más, mint az úgynevezett agyi tau fehérje egy speciális, az Alzheimer-kórra jellemző rendellenességet hordozó formája. Ez a fehérje már 10-15 évvel az Alzheimer-kór első tüneteinek kialakulása előtt megjelenik a vérben, ami lehetővé teszi a betegség korai felismerését.

"Ez a teszt forradalmasíthatja az Alzheimer-kór gyanújában szenvedők diagnosztikáját” 

- fogalmazott Sheona Scales, az Alzheimer's Research UK kutatási igazgatója.

David Curtis, az UCL Genetikai Intézet munkatársa azt mondta, hogy a svéd tudóscsoport eredményei óriási változást idézhetnek elő az Alzheimer-kór szűrésében. 

"Minden 50 év feletti embert rutinszerűen meg lehetne szűrni néhány évente, csakúgy, mint most a magas koleszterin szintet. De ami még fontosabb, hogy az Alzheimer-kór ellen használt kezelések szinte biztosan jobban működnének azoknál, akiket korábban diagnosztizáltak, tehát a betegség leküzdésében is óriási előrelépés a vérteszt"

- mondta a szakértő.

A Nemzetközi Alzheimer Világszövetség legutóbbi adatai szerint szerint a 65 év felettiek 10,7 százaléka szenved Alzheimer-kórban, ami világszerte 139 millió embert jelent. Szakértők biztosak benne, hogy a következő 25 évben ez a szám jelentősen emelkedni fog.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.