tóth gabi
Trump korábban több lehetséges alelnökjelöltet is megnevezett már, tegnap azonban újabb személy neve is felmerült.
Donald Trump korábbi amerikai elnök, és a Republikánus Párt egyetlen talpon maradt elnökjelöltje a 2016-os előválasztási ellenfelét, Marco Rubio floridai szenátort választhatja alelnökjelölnek az idén novemberben esedékes választásokra - írja az NBC News Trumpot ismerő forrásokra hivatkozva.
A mostani híresztelések kapcsán mindenképp érdemes felidézni, hogy a két politikus 2016-ban még hevesen támadta egymást az elnökválasztási kampány során. Trump "kicsi Marcónak" gúnyolta Rubiót, míg a szenátor azzal provokálta Trumpot, hogy túl kicsi kezei vannak. A két politikus viszonya Trump beiktatása után rendeződött, és a szenátor már januárban támogatásáról biztosította Trump választási kampányát, igaz, Rubio azóta egyszer sem állt ki nyilvánosan a korábbi elnök mellett nyilvánosan.
Elemzők szerint az 52 éves szenátor alelnökjelöltségével Trump a mérsékeltebb, vele kevésbé szimpatizáló republikánusokat, illetve független szavazókat tudná jobb esélyekkel megszólítani. Rubio mellett szóló érv továbbá, hogy a floridai szenátor kubai-amerikai származású, valamint spanyolul is jól beszél, így a segítségével Trumpnak sikerülhetne mérsékelni a demokraták népszerűségét a spanyolajkú lakosság körében.
Beszámolójában az NBC News külön kiemelte, hogy Rubio jelölésének van egy alkotmányjogi bökkenője: ő és Trump is floridai lakosok, így nem indulhatnának egymás oldalán a Fehér Házért folytatott küzdelemben. Magyarán az egyikőjüknek meg kellene változtatni a bejelentett lakcímét ahhoz, hogy együtt szerepelhessenek a szavazólapokon. A hírportál értesüléseit sem Trump, sem pedig Rubio nem kommentálta.
Néhány hete egyébként Trump egy televíziós interjúban bemutatott egy szűkített, hat fős listát a lehetséges alelnökjelöltjeiről, akikről kivétel nélkül úgy nyilatkozott, hogy bármelyikük nagyon jó választás lenne.
Azon a listán Marco Rubio még nem szerepelt, olyan nevek viszont igen, akiket már többször hírbe hoztak az alelnökjelölti pozícióval. Megtalálható rajta például Ron DeSantis floridai kormányzó, Vivek Ramaswamy korábbi republikánus elnökjelölt, Tim Scott dél-karolinai szenátor, valamint Byron Donalds floridai kongresszusi képviselő. Mellettük azonban két olyan potenciális jelöltet is megnevezett Trump, akikről eddig senki sem gondolta, hogy befutók lehetnek. Név szerint Kristi Noem dél-dakotai kormányzót, valamint Tulsi Gabbard volt demokrata párti képviselőt. Az utóbbi név még az elemzőket is meglepte, ő igazi kakukktojásnak számít.
- fogalmazott Trump, aki azt is elmondta, hogy mindenképp egy józan ésszel rendelkező alelnökjelöltet akar maga mellé, mert nagyon sok olyan dolog történik Amerikában, aminek nincs értelme. A korábbi elnök az hozzátette, hogy fontos számára, hogy a leendő jelöltje jó elnök legyen, mert ha vele történne valami, neki kéne a helyébe lépnie.