RETRO RÁDIÓ

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 03. 28. 10:30

A kis Grace, ahogyan a többi gyermek, elkezdett kúszni-mászni. Szülei kettőt pislogtak, és már a bútorokra tette a kis kezeit, hogy felálljon és járkáljon. Ám hirtelen folyamatosan elesett, aminek semmi magyarázta nem volt. 

Fotó: Pexels

Egy nap, amikor már egyéves volt, megbotlott és felvágta a szemét a tévéállványon, ami szörnyű volt szülei számára. Hajnalban azonnal kórházba vitték. Hazavitték, de aztán szombaton hányni kezdett, és nem tudta abbahagyni. 

„MRI-vizsgálatot végeztek rajta, és egy éjszakára beutalták, majd másnap bejött az orvos, és azt mondta: »Agydaganata van.« Azt mondták, hogy Grace daganata a gerincvelő felső részén van, ami elzárja a gerincvelői folyadékot, ami az agyba jut. Akkora volt, mint egy golflabda, és azt mondták, hogy valószínűleg már kilenc hónapja növekedett” - mesélte élete legszörnyűbb pillanatait Grace anyukája, Fiona

A 18 hónapos Gracet kiírták műtétre, de ötven százalék esélye volt a túlélésre. Ezután néhány hétig jól volt, de aztán újra jelentkeztek a tünetek: megbotlott, elesett és rossz volt az egyensúlya. 

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott, rettegtem, hogy meg fog halni” - tette hozzá az anyuka. 

Ismét orvoshoz vitték, de azzal nyugtatták őket, hogy ez csak tünetvisszaesés. Később kiderült, hogy visszatért a daganata, ami ugyanolyan méretűre visszanőtt, és nagyon agresszív volt. 

„Az orvos azt mondta, hogy még soha senki nem esett vissza így, és azonnal műtétet írt elő. Ez ugyan eltávolította a rák nagy részét, de nem tudta az egészet eltávolítani, és Grace új terv szerint sugár- és kemoterápiába kezdett, ami rendkívül nehéz volt. Szerencsére ezúttal sikerült, és Grace most már hat éve rákmentes” – zárta megkönnyebbülten sorait Fiona. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.