RETRO RÁDIÓ

A jobboldali pártok taroltak a portugál választáson

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 03. 11. 17:13

Nyolc év kormányzás után a szocialisták leköszönnek.

A jobboldali és konzervatív pártokat tömörítő Demokratikus Szövetség (AD) nyerte a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat Portugáliában, a 8 éve kormányzó baloldali Szocialista Párt (PS) pedig kis különbséggel a második helyre futott be. Elemzők szerint a voksolás legnagyobb győztese egyértelműen a harmadik helyen végzett radikálisan jobboldali Chega (Elég!) párt lett, amely minden előzetes várakozást felülmúlva, a szavazatok közel ötödét tudta megszerezni.

A jobboldali pártok taroltak a Portugál választáson

Az előrehozott választásra azért volt szükség, mert az országot 2015 óta miniszterelnökként irányító szocialista Antónia Costa korrupciós botrányba keveredett és a lemondás mellett döntött. Ő magát nem nevezték meg felelősnek a botrányban, de Costa jobbnak látta lemondani, az elnök pedig idén márciusra, e vasárnapra kiírta az előrehozott választást.

A hétfő hajnali, több mint 99 százalékos összesítés szerint az Demokratikus Szövetség (AD) a szavazatok 29,5 százalékát, míg a Szocialista Párt (PS) a voksok 28,7 százalékát szerezte meg. A jobboldali pártnak így legalább 79 , a szocialistáknak pedig 77 mandátum jut a 230 fős portugál törvényhozásban. A Chega (Elég! - CH) pártra több mint egymillió portugál szavazott, ezzel pedig a voksok 18 százalékát szerezte meg, ami 48 mandátumot jelent.

Az előzetes eredmények fényében kijelenthető, hogy a mérsékelt jobboldalnak biztosan nem lesz önmagában többsége, és vagy koalíciós társat, vagy külső támogatót kell majd szerezni a kormányzáshoz. Hogy kivel lépne szövetségre az AD, azt egyelőre nem tudni, de pártot vezető Luís Montenegro a győzelem bejelentését követően megismételte választási ígéretét, miszerint nem fognak koalícióra lépni a jobboldali populista Chega (Elég!) párttal. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a PS és a Chega nem köt szövetséget annak érdekében, hogy „megakadályozza a portugálok által kívánt kormány megalakulását”.

Pedro Nuno Santos, a PS vezetője elismerte vereségét, az eredmény közzétételét követő nyilatkozatában, s egyúttal kizárta, hogy pártja támogassa az AD általános adócsökkentést tartalmazó programját.

Az öt évvel ezelőtt alakult, kampányában a korrupció felszámolását és a „mértéktelen” bevándorlás megszüntetését ígérő Chega parlamenti képviselete a választási eredmény alapján – legalább 48 képviselővel – több mint a négyszeresére duzzadt a 230 fős portugál törvényhozásban, ahol most a jobboldali erők kerültek többségbe.

Andre Ventura, a Chega vezetője szerint a vasárnapi szavazás egyértelműen megmutatta, hogy a portugálok az AD és a Chega közös kormányzását kívánják. A korábbi televíziós sportkommentátor korábban azt mondta, Montenegro lesz a felelős a politikai instabilitásért, ha az AD győzelme esetén továbbra is elutasítja a koalíciós tárgyalásokat pártjával.

A kormányalakítást megnehezíti, hogy az áthidalhatatlan politikai nézetkülönbségek miatt a portugálok lehetetlennek tartják az AD és a PS nagykoalícióját, miközben mindkét vezető párt határozottan elutasítja az együttműködést a Chegával, amely jelenleg a mérleg nyelve lehet.

António Costa miniszterelnök november 7-én mondott le, miután a hatóságok korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették kabinetfőnökét. Marcelo Rebelo de Sousa államfő két nappal később kiírta az előrehozott parlamenti választásokat, a parlamentet január 15-én, a 2024-es költségvetés elfogadása után oszlatta fel.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.