RETRO RÁDIÓ

Aleksandar Vucic: a Nyugat nem akarja lezárni az ukrajnai konfliktust

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 02. 20. 18:21

A szerb elnök szerint a béke "nem kívánatossá" vált.

A nemzetközi közösség nem kívánt ideálnak tekinti a békét, és egyáltalán nem érdekli az ukrajnai konfliktus lezárása - jelentette ki Aleksandar Vucic a TASSZ orosz állami hírügynökségnek adott, kedden megjelent interjújában. A szerb elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseit leginkább "futballszurkolókhoz" lehetne hasonlítani, akik a mérkőzés lefújásáig drukkolnak a csapatuknak.

Aleksandar Vucic: a Nyugat nem akarja lezárni az ukrán konfliktust

Az elmúlt évekhez hasonlóan Vucic idén is ellátogatott a múlt héten megrendezett Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciára, ahova saját elmondása szerint azért szokott elmenni, hogy felmérje, „hogyan gondolkodik a nyugati világ”, és hajlandó-e meghallgatni a különböző véleményeket, beleértve a kisebb nemzetek véleményét is. 

Az idei konferenciával kapcsolatban Vucic azt mondta, hogy a béke hangját ment keresni, de "semmilyen innovatív javaslatot sem hallott az ukrajnai konfliktusok megoldására". Saját megfogalmazása szerint arra a következtetésre jutott Münchenben, hogy a „békét a világ már nem szereti vagy nemkívánatosak tartja”. 

Vucic ugyanakkor azzal érvelt, hogy a globális politika változásai ellenére mindent meg kell tenni a szabadság és az önálló döntéshozatal jogának védelme érdekében, az emberek érdekeivel összhangban. 

A szerb elnök azt is elmondta a TASSZ-nak, hogy Szerbia a nyugati nyomás ellenéri is fent kívánja tartani a Moszkvával szembeni szankciók bevezetésének elutasítását. Elmondása szerint bármilyen korlátozóintézkedés „tisztességtelen lenne az orosz néppel szemben”, mivel az oroszok mindig is barátságosak voltak a szerbekkel szemben.

„Mondtam a szerbeknek, hogy nem tudom, hogy bevezetünk-e szankciókat, mert nem tudom, hogy milyen lesz a nyugati nyomás a jövőben. Nem akarom a hőst játszani néhány napig, aztán meggondolni magam. Amit mondok, az az, hogy nem tudom. Ha pedig én azt mondom, nem tudom, akkor az én szavam többet ér minden ígéretnél”

- fogalmazott Vucic, aki hozzátette, hogy Szerbia tisztában van vele, milyen az, ha egy országot szankcionálnak, ezért ők nem kívánnak élni ezzel a lehetőséggel. A szerb elnök ugyanakkor arra számít, hogyha hosszú távon fenntartja ezt a politikát, a Nyugat egy ponton szankciókat vezet be hazája ellen.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.