tóth gabi
Dömötör Csaba fontos posztja.
Európai katonák Ukrajnába küldésének lehetőségét vetette fel Emmanuel Macron a hétfőn megrendezett ukrán segélykonferencia utáni sajtótájékoztatón. A francia államfő elmondása szerint ebben a kérdésben nincs konszenzus az uniós vezetők között, de sokan nyitottak lennének egy ilyen típusú beavatkozásra, ezért ő személy szerint nem zárná ki, hogy az ukrajnai konfliktus egy pontján ez megtörténik - írja a Politico.
- fogalmazott Macron, hozzátéve, hogy "Oroszország veresége elengedhetetlen Európa biztonságához és stabilitásához".
A francia államfő egyébként azzal érvelt a katonák bevetésének lehetősége mellett, hogy azok a nyugati országok, amelyek ma azt mondjak, hogy soha nem küldenek fegyveres erőket, ugyanazok, akik korábban azt is kizárták, hogy valaha nagy hatótávolságú rakétákat és vadászgépeket küldenek Kijevnek, ma mégis eszt teszik.
Macron szavai kapcsán több hírportál is megjegyezte: ez az első alkalom, hogy egy ilyen befolyásos uniós vezető egyáltalán szóba hozza annak a lehetőségét, hogy európai országok csapatokat küldjenek Ukrajnába.
Megdöbbentő kijelentéseit Macron a Párizsban megrendezett hétfői ukrán segélykonferencia után fogalmazta meg. A zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyaláson 20 európai vezető vett részt, többek között Olaf Scholz német kancellár, Andrzej Duda lengyel elnök, Mark Rutte holland miniszterelnök, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, Robert Fico szlovák kormányfő és David Cameron brit külügyminiszter is.
A találkozó összehívásának célja az orosz agresszióra való európai válasz hatékonyabbá és gyorsabbá tétele volt. Macron elmondása szerint a találkozón megjelent nemzetek között széles körű az egyetértés volt abban, hogy a szövetségeseknek több segítséget kell nyújtaniuk Ukrajnának, és gyorsabban kell fellépniük.
A Politico beszámolója szerint Az EU vezetői egy olyan megállapodás felé is elmozdultak, amely növeli az Ukrajnának harmadik országbeli beszállítóktól történő lőszer vásárlását, ami egyébként ellentétes Franciaország stratégiai autonómiaprogramjával és az európai védelmi ipar fellendítésére irányuló szándékával.
Robert Fico szerint a párizsi csúcstalálkozó hangulata „abszolút háborús” volt. "Szó sem esett a békéről, amelyet én személy szerint nagyon sajnálok" – fogalmazott a szlovák miniszterelnök, aki megerősítette a szlovák kormány és a Smer koalíciós partnereinek álláspontját, hogy soha nem fognak egyetérteni szlovák katonaság kiküldésével az ukrajnai háborúba.