RETRO RÁDIÓ

Rohamot kapott és hallucinált egy 3 éves kislány, miután jégkását ivott

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2024. 02. 29. 17:00

A kislány azután lett rosszul, majd esett össze, miután megivott egy pohár jégkását.

Rosszul lett, majd összeesett egy 3 éves kislány egy Milton Keynes-ben található trambulinparkban: a gyermeket azután kezdték el rohamok és hallucinációk gyötörni, miután megivott egy pohár jégkását a Gravity Trampoline Parkban. 

jégkása
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A kislányt kórházba szállították, ahol az orvosok igyekeztek ellensúlyozni a glicerin hatását: ez az az összetevő a jégkásában, amely megakadályozza, hogy a jeges ital teljesen megfagyjon. A jégkásában lévő glicerin mennyisége nem jelent nagy veszélyt a felnőttekre és az idősebb gyermekekre, ám a kisgyerekek, kisebb testsúlyukból és testmagasságukból adódóan, könnyen rosszul lehetnek tőle. A kislány nővére egy Facebook-bejegyzésben elmondta, a testvérének rohamai voltak, és nagy szerencse, hogy még mindig köztük van: jelenleg a kórházban lábadozik.

Az eset kapcsán megszólalt a Gravity szóvivője is, aki elárulta, korábban figyelmeztető táblákat helyeztek ki, amelyben felhívták a figyelmet arra, a jégkása fogyasztása 4 éven aluli gyermekek számára nem ajánlott.

A feliratok jól láthatóan ki voltak téve, de nem tehetünk többet annál, mint hogy követjük az útmutatást és figyelmeztetjük az embereket. Nem kényszeríthetjük őket a figyelmeztetések betartására. Nagyon komolyan vesszük ügyfeleink biztonságát, és felvesszük a kapcsolatot minden hatósággal, amely megkeres minket

- mondta el a szóvivő, a Mirror beszámolója szerint.

Az eset, sajnálatos módon, nem számít egyedinek: a közelmúltban egy négyéves kisfiú, Albie Pegg is összeesett és életveszélyes állapotba került, miután jégkását fogyasztott. A szakértők ezt követően hívták fel arra a szülők figyelmét, hogy ne adjanak olyan italokat a kisgyermekeknek, amelyek magas koncentrátumban tartalmaznak glicerint.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.