RETRO RÁDIÓ

Soros beindította a pénzszivattyút, az amerikai választásra készül

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 01. 28. 18:43

A magyar származású spekuláns Texas államot vette célba.

Az idén novemberben esedékes amerikai elnökválasztásra készülve Soros György több millió dollárt adományozott Texas államban működő liberális szervezetek - írja a Fox News amerikai hírtelevízió online kiadása. A portál beszámolója szerint Soros célja, hogy a hagyományosan republikánus beállítottságú Texasban idén a Demokrata Párt nyerje meg a választást, ezzel bebiztosítva a baloldali jelölt országos győzelmét. 

Soros beindította a pénzszivattyút, az amerikai választásra készül

Texas állam lakosságának túlnyomó többsége erősen jobboldali beállítottságú, ennek megfelelően a Republikánus Párt jelöltjei évtizedek óta minden elnökválasztást toronymagasan megnyernek itt. A Demokrata Párt színeiben legutóbb Jimmy Carter tudta meghódítani az államot 1976-ban.

Az amerikai elnökválasztási rendszerben Texas kiemelt jelentőséggel bír, az állam rendelkezik ugyanis a második legtöbb elektori szavazattal. Szám szerint 38-al, ami azt jelenti, hogyha a demokratáknak sikerülne meghódítania az államot, szinte biztosan többségbe kerülnének az országos elektori kollégiumban. Nem véletlen tehát, hogy Soros György kiemelt "célpontként" kezeli Texast, és megállás nélkül önti pénzt az államba.

A Fox News beszámolója szerint Soros az elmúlt 12 hónapban összesen 3 millió dollárt adományott 5 különböző liberális szervezetnek Texas államban. A legnagyobb támogatást, 1,4 millió dollárt a demokrata érdekeket képviselő Texas Majority PAC szervezet kapta. A csoportot a demokrata Beto O'Rourke sikertelen kormányzóválasztási kampányának korábbi munkatársai működtetik, és tavaly közel 2,25 millió dollárt gyűjtött össze. A texasi kampányfinanszírozási nyilvántartásokból kiderül, hogy eddig minden adományt Soros biztosított a szervezet számára.

A Texas Majority PAC mellett Soros további négy baloldali szervezetnek adományozott pénzt Texasban. Ezek a csoportok főleg mozgósítási tevékenységet végeznek: a demokrata párti szavazókat regisztrálják, és a helyi párszervezetek segítik a kapcsolatfelvételben.

A politikai akcióbizottság (PAC) egy adómentes szervezeti forma Amerikában, amely összegyűjti és szétosztja az önkéntes pénzügyi hozzájárulásokat a választásokon induló jelöltek politikai kampányai között. A PAC-ok többsége magánvállalkozásokat, szakszervezeteket, vagy bizonyos ideológiai vagy politikai nézeteket képvisel. A politikai akcióbizottságok a kampányok finanszírozásának leggyakoribb forrásai közé tartoznak.

 

Mayra Flores volt republikánus kongresszusi képviselőnő azt mondta, hogy a texasi tevékenységével Soros a spanyol ajkú szavazókat szeretné "visszaterelni" a Demokrata Párthoz. 

"Soros György és a Demokrata Párt látja, hogy a spanyolajkúak a Republikánus Párt felé fordultak, mert rájöttek, hogy a Republikánus Párt a jólét pártja, ami erős gazdaságot akar építeni, és biztosítani akarja a határt"

- fogalmazott a politikus, aki szerint a hagyományosan balra szavazó spanyolajkú kisebbség mára kiábrándult az elitista Demokrata Pártból, és egyre inkább a keresztény-konzervatív hagyományokat tiszteletben tartó republikánusok felé fordul.

A téma kapcsán érdemes felidézni az USA Today napilap és a Norfolk Egyetem január elején megjelent kutatását. Eszerint az afroamerikai szavazóknak jelenleg 63 százaléka áll Joe Biden demokrata párti elnök mögött, miközben 2020-ban a társadalmi csoport tagjainak 87 százaléka szavazott rá. A spanyolajkú szavazók körében országos szinten Donald Trump (37 százalék) jelenleg népszerűbb, mint a jelenlegi elnök (34 százalék), miközben 2020-ban még elsöprő mértékben (65 százalék) álltak a latin-amerikai származású szavazók Joe Biden mögött.

 Közvetve ide tartozik, hogy legnagyobb számban Texas felől lépnek  be illegális migránsok az Egyesült Államokba, a sok helyütt átjárható Rio Grande folyón keresztül kísérlik meg az átkelést a határon.

Texas állam és a washingtoni szövetségi kormányzat között az elmúlt hetekben mélyülő konfliktus alakult ki, miután január 10-én Texas lezárta az egyik legnagyobb nyomásnak kitett határszakaszt Eagle Pass városában a szövetségi határőrök előtt. Texas kormányzójának indoklása szerint a szövetségi határőrizeti hatóság nem védi meg a határt, ezért a texasi Nemzeti Gárda bevonásával kényszerítik ki a határvédelmet.

Greg Abbott, republikánus kormányzó csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Joe Biden elnök intézkedései példanélküli invázióhoz vezettek a határon, ami ellen kötelességének tartja fellépni.

A Biden-kormányzat felszólította Texas államot, hogy ne akadályozza a szövetségi határőrséget feladatának ellátásában, amelyet arra utasított, hogy távolítsa el a szögesdrót akadályt.

A szövetségi Legfelsőbb Bíróság ezen a héten úgy döntött, a szövetségi határügynököknek joguk van arra, hogy eltávolítsák a texasi hatóságok által létesített határakadályt.

A bevándorláspolitika szigorításáról december óta intenzív egyeztetések zajlanak a kongresszus demokrata és republikánus tagjai között. Csütörtökön a felsőház, a szenátus tagjai bejelentették, hogy megállapodásra jutottak a határőrizet szigorításáról, és bevándorlási reformokról.

Az általuk kidolgozott jogszabály elfogadásához kapcsolódna az Ukrajna további katonai támogatásának fedezetéről szóló jogszabály is. A csütörtökön bejelentett szenátusi törvényjavaslat alapján, amennyiben az illegális határátlépések meghaladnak egy bizonyos napi számot, – heti átlagban napi 5 ezret –, akkor a határőrség számára kötelezővé válik az érkezők visszatoloncolása.

A szenátus tagjainak kétpárti kompromisszumával kapcsolatban, az alsóház, a képviselőház republikánus elnöke Mike Johnson azt jelezte, hogy az valószínűleg nem fogja megkapni a többséget, mert nem tartalmaz igazi bevándorlási reformot.

Joe Biden elnök pénteken közleményben üdvözölte a törvényjavaslatot, amit minden idők legkeményebb határbiztonsági intézkedésének nevezett, valamint közölte, hogy annak végrehajtására kötelezettséget vállal, amennyiben a kongresszus elfogadja.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.