RETRO RÁDIÓ

Most jött: lezuhant egy repülőgép Belgiumban, a fedélzeten mindenki életét vesztette

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2024. 01. 28. 14:52

A katasztrófát pilótahiba okozta. A tragédiában a kedvezőtlen időjárási körülmények is szerepet játszottak.

Személyautóra zuhant egy kisrepülőgép a belgiumi Spa város repülőterének közelében, két ember, a sportrepülőgép pilótája és utasa meghalt, jelentette az RTL Info című belga kereskedelmi televízió helyszíni tudósításában vasárnap. Sophie Delettre, Spa polgármestere a televíziónak elmondta, hogy a Németországból érkezett repülőgép fiatal pilótája elvétette a leszállást, majd sikertelen átstartolást követően csapódott földnek a Spa-Malchamps repülőtér melletti úton, ahol egy autót elsodort. A lángba borult repülőgép és a személyautó teljesen kiégett. Kiemelte, a délelőtti órákban megkísérelt leszállást erős szél nehezítette számára.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
A fedélzeten utazók életüket vesztették. Fotó: Pixabay.com

Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán azt közölte, hogy két ember vesztette életét. A repülőgép pilótája és utasa. Az autó sofőrje, aki a gépjármű közelében tartózkodott, nem szenvedett sérüléseket. Részleteket közölve azt írták, a repülőgép az elhibázott leszállást követően a repülőtértől alig 100 méterre, a Spa és Francorchamps közötti főút szélén csapódott a földbe. Az érintett országutat mindkét irányban lezárták a forgalom elől, a helyszínen rendőrök és tűzoltók tevékenykednek. Jelen vannak továbbá a környezetvédelmi hatóságok emberei is, hogy elkerüljék a közeli gyógyfürdő vízgyűjtőinek szennyezését - írja az MTI.

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap azt írta, az 1992-ben született, német állampolgárságú pilóta mellett a szintén szerencsétlenül járt utas személyazonosságát még nem sikerült megállapítani.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.