RETRO RÁDIÓ

Iszlám törvényeket akartak bevezetni muszlim diákok egy német iskolában

WM
Szerző
WM
Létrehozva2024. 01. 19. 14:30

Négy muszlim diákot gyanúsít a rendőrség, akik a többi közt kövezéssel akarták rendezni a nézeteltéréseket.

A saría az iszlám erkölcsi, morális vezérelve, az iszlám teológiai rendszerében az Isten által meghatározott helyes viselkedés, az iszlám hagyomány részét képező vallási törvény.

A saría törvényei nagyon szigorúak. Aki vét ellenük, az súlyos következményekkel számolhat. Fotó: Kat Northern Lights Man

A német rendőrség azzal gyanúsít négy muszlim gimnazistát, hogy ezt akarták bevezetni az iskolájukban. A német sajtóban megjelent információk szerint a 17, 18 és 19 éves diákok arra kényszerítették muszlim diáktársaikat, hogy szigorúan tartsák az iszlám törvényeket, a német demokráciát pedig utasítsák el. 

A négy önkéntes saríarendőr követelte például, hogy az osztálytermekben és az úszásoktatáson is legyenek különválasztva a fiúk a lányoktól. Ezen kívül a többiektől azt is megkövetelték, hogy napi ötször imádkozzanak. Aki ellent mert mondani, azt rossz muszlimnak nevezték, és kövezéssel riogatták az ellenszegülőket - írja a Focus.

A düsseldorfi ügyészség arról adott tájékoztatást, hogy a gimnázium vezetői értesítették a rendőrséget decemberben a szélsőséges diákokról, akik még saját imatermet is követeltek maguknak a tanári környékén.  

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.