tóth gabi
78 évesen érte a halál a középpályást.
78 éves korában elhunyt Franz Beckenbauer. A középpályás legenda kétszer is nyert világbajnoki címet: a német válogatottal játékosként 1974-ben, a németek szövetségi kapitányaként 1990-ben. Halála hírét a német hírügynökség közölte hivatkozva, a hírt Beckenbauer családja is megerősítette.
Németország Franz Beckenbauert gyászolja
– írja a Kicker.
Beckenbauer a II. világháború vége után született 1945 szeptember 11-én Münchenben, itt is kezdte labdarúgó-pályafutását, egy kisebb helyi ificsapatban, majd 14 évesen a Bayern München játékosa lett. A felnőttek között néhány hónappal 19. születésnapja előtt mutatkozott be balszélsőként, s csak később került előbb a középpályára, majd a védelembe. Játékával forradalmasította a középső védő posztját, gyakorlatilag az első modern söprögető (libero) volt.
A Bayernnél 1977-ig futballozott, négy bajnoki címet, négy Német Kupát, háromszor Bajnokcsapatok Európa Kupáját – ráadásul egymás után 1974-től 1976-ig –, egy Kupagyőztesek Európa Kupáját és egy Interkontinentális Kupát nyert a bajorokkal, mielőtt a New York Cosmosba igazolt volna. Ekkor – 1977 nyarán – már kétszeres aranylabdás világ- és Európa-bajnok volt. A Cosmosból 1980-ban még visszatért a Hamburghoz két évre, majd egy újabb New Yorkban töltött idény után 1983-ban vonult vissza - írja az Nemzeti Sport.
A „Császár” becenevű korábbi futballista „vasárnap békésen, álmában, családja mellett elhunyt”, közölte a család.