
Ledöbbent a násznép: durva, 12 pontos szabálylistával állt elő a menyasszony
Az emberek nem akartak hinni a szemüknek. Ez pedig egyenesen kiverte náluk a biztosítékot.
A leendő házaspároknak az esküvő kapcsán nagyon sok mindenre kell figyelniük kezdve attól, hogy az eseményen ki hova ülhet, egészen odáig, hogy kinek milyen ételallergiája van.

Egy nő azonban túlzásba vitte a dolgokat és egészen hajmeresztő követelmények elé állította a násznépet, amitől sokaknak kikerekedett a szeme. A menyasszony nem éppen a vendégek ételérzékenységére koncentrált, hanem a kinézetükkel volt elfoglalva. A nő számára elfogadhatatlan volt a túl rövid haj, a látható hegek, a túlsúly, de még a barna szemek is.
Azonban a menyasszony tudta még tovább fokozni a dolgokat. Ugyanis az esküvő előtt megpróbált díjat felszámoltatni a részvételért, sőt még azt is szerette volna elérni, hogy a vendégek írjanak alá egy 14 oldalas szerződést. Az emberek érthető módon mindkét dolog miatt kiakadtak, a kinézetükön pedig nem tudtak változtatni. Egyikük, aki koszorúslány lett volna az eseményen, a Redditen a következőt írta az eset kapcsán:
Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor azt kérte, hogy írjuk alá a 14 oldalas szerződést, amelynek minden pontját be kellett volna tartanunk.
A nő ezeket a szabályokat nem volt hajlandó betartani, majd közölte, hogy a menyasszony így elveszítette az egyik koszorúslányát.

A rendkívül szigorú szabályok futótűzként terjedtek el a Redditen. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az embereket nem nyűgözte le a házasulandó nő viselkedése. Sokan nem rejtették véka alá a véleményüket a kommentek között.
„Elmebetegnek hangzik. Én teljesen kihátrálnék ebből az esküvőből” - fogalmazott az egyik hozzászóló.
„Őrült. Fogadok, hogy nem te vagy az egyetlen, aki elgondolkodik azon, hogy elmegy-e” - értett egyet a koszorúslánnyal az egyik felhasználó, akit a Daily Star idézett.
A menyasszony őrült 12 pontos szabálya:
- Nincs látható tetoválás – el kell távolítani vagy sminkkel kell lefedni, ha nem hosszú ujjú ruhát viselsz.
- A teljes hajkoronádnak meg kell lennie - elnézést a kopaszoktól, valamint nem lehet a hajad borotvált oldalt vagy hátul.
- Szőke vagy fekete haj kötelező - a menyasszony dönti el, hogy mi áll a meghívottnak a legjobban.
- A hajat és a sminket szakembernek kell elkészítenie, ami 100 dollárba (35 ezer forint) kerül.
- A hajad nem lehet túl rövid.
- A vendégeknek manikűröst és pedikűröst kell foglalniuk.
- Bele kell férned egy 8-as méretű ruhába - nem megengedett a "tekercselés".
- Ékszereket nem lehet viselni, kivéve a jegygyűrűt vagy az eljegyzési gyűrűt.
- Nincs barna szem, mivel a vőlegény szeme is ilyen színű - viselj kontaktlencsét, ha ez érint téged.
- Kerüld a durva lebarnulást.
- Nem lehetnek látható hegeid.
- Ne viselj szemüveget - szerezz be kontaktlencsét, vagy maradj napközben szemüveg nélkül.







