tóth gabi
T. György New Jersey-ben vesztette életét. Ismerősei most mindent megtesznek azért, hogy a férfit szülőhazájában, Magyarországon temethessék el.
Mint arról a Ripost is írt, fekete napokat tudhat maga mögött a magyar futballvilág, miután pár napon belül három fiatal focista hunyt el tragikus hirtelenséggel. Ismeretes, a 28 éves V. Viktor, az Aranyszarvas SE játékosa ceglédi lakásában vesztette életét vasárnap, január 28-án, hajnalban, miután egy tűzhelyen hagyott étel miatt füstmérgezést szenvedett.
Mindössze egy nappal előtte azonban már gyászolt a sportélet, ugyanis szombaton, január 27-én, - szintén váratlanul és tragikus módon -, egy másik Pest megyei futballjátékos is elhunyt: a 32 éves Botlik Gábor, az Újhartyán VSE tagja egyik pillanatról a másikra összeesett, életét pedig már a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.
Mély fájdalommal búcsúzunk tragikus hirtelenséggel elhunyt kiváló sportolónktól, Botlik Gábortól. Emlékét örökké szívünkben őrizzük. Örökké a családunk része maradsz. Nyugodj békében, Boci!
– írta a csapat.
A két tragédia előtt, csütörtökön, január 25-én azonban nemcsak Magyarországon, hanem az egyesült államokbeli New Jersey-ben is lengett a fekete zászló: ott ugyanis szintén váratlanul vesztette életét a Kisvárda volt játékosa, a 34 éves T. György. A férfi korábban több magyar csapatnál is játszott, a focizást azonban Amerikában sem hagyta abba: ott is több egyesületben focizott.
Halála után a kinti és a hazai ismerősök, családtagok, barátok és csapattársak is gyászba borultak, a férfit több tucat ember búcsúztatta. Amerikai otthonában megemlékezést is rendeztek Györgyért: a Garfield-i Magyar Klubban gyertyagyújtással és egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket emléke előtt.
György családjának viszont a gyászon kívül egy másik súlyos problémával is meg kell küzdenie: szerettük holtteste ugyanis egyelőre az Egyesült Államokban van. A rokonok viszont azt szeretnék, hogy szerettei körében, magyar földön nyugodhasson. A kinti és hazai barátok és csapattársak ezért már a megemlékezésen gyűjtésbe fogtak:
A megemlékezés keretén belül adománygyűjtést szervezünk, hogy hazatérhessen a szülőhazába és utolsó útjára a családja kísérhesse el! Segítsünk Gyurinak hazatérni
- írták.