tóth gabi
Az anyuka nagyon büszke gyermekére.
Egy bátor hatéves fiú megmentette az édesanyja életét, amikor az epilepsziás rohamot kapott az angliai Birminghamben.
A 27 éves Emily Wyatt epilepsziás rohamot kapott a múlt héten, ám szerencsére a legidősebb fia, Teddy kihívta hozzá a mentőket. A gyerek végig vonalban maradt, amíg a mentők az otthonukba siettek. Még kisöccse, a kétéves Reginald biztonságáról is gondoskodott eközben.
A Daily Mail szerint az autista fiú onnan tudta, hogy hogyan kell mentőt hívni, hogy az anyukája megtanított neki egy dalt, amikor még csak 3 éves volt. Ez az Ambulance Song (Mentős dal), ami eszébe is jutott Teddynek, így tudott segítséget hívni az anyukájához.
Teddy olyan csodálatos volt. Nagyon büszke vagyok a kisfiamra, azonnal tárcsázta a mentőket! Hároméves kora óta játszom neki az Ambulance Song-ot, hátha még életet menthet. Évente körülbelül négy rohamot kapok, de ez soha nem fordult még elő, amikor csak én és a gyerekek voltam egyedül. És általában érzékelem, hogy mikor jön rohamom, de most ez másképp volt
- magyarázta az édesanya.
A mentők azt mondták, hogy egész idő alatt elképesztő volt, a telefonnál maradt, és kinyitotta az ajtót nekik. Még a kisöccséhez is elment, hogy megnézze, biztonságban van-e, nehogy megsérüljön.