KÜLFÖLD

Szerző K. C.

Létrehozva: 2023.12.28.

„Minden nap felkeltem és sírtam” – Visszatért a 10 éves lány leukémiája

Összetörte a kisgyermek családját a szörnyű diagnózis.

Elsie Kumart Down-szindrómával és a Tranziens abnormális mielopoézis (TAM) nevű betegséggel született, amik hajlamossá tették a leukémiára. Arun és Helen egy esküvőn volt, amikor észrevették, hogy Elsie nincs teljesen rendben, és zúzódások jelentek meg a testén. Másnap meg sem álltak a legközelebbi kórházig. 

Fotó: Pexels

„Az első héten minden nap felébredtem és sírtam, de az orvosok azt mondták, hogy a leukémiája kezelhető, a gyerekek 95 százaléka túléli, csak az az 5 százalék, ahol visszatér, az lehet halálos kimenetelű” – mesélte a szülője. 

Mindössze hat hét remény adatott meg Elsie és szülei számára, ugyanis ilyen rövid időn belül tért vissza a leukémiája, miután gyógyultnak nyilvánították. 

„Egyszerűen tudtam, hogy még nem jött el az ideje, hogy elengedjem, egyszerűen nem tudtam megtenni. Ha csak egy kis esély volt, akkor is meg kellett próbálnunk” – árulták el a szülők, akik a legrosszabbtól tartva előrehozták az esküvőjüket: „Elsie nagyon jól viselte a kemoterápiát, és még a parkba is sikerült kimennünk, hogy a hintázzon. Ez volt a nászutunk, mi hárman együtt, ez volt a legkülönlegesebb idő, a legkülönlegesebb nászút, amit csak lehetett”.

Azt mondták, hogy nem éli meg a karácsonyt, miután a leukémiája visszatért, de Elsienek sikerült legyőznie az esélyeket, és szülei pedig megtalálták azt az egyedülálló csontvelődonort, aki meg tudta menteni. A kis Elsie Kumar másodszor is remisszióba került, most már élvezi az életet, és minden akadály ellenére megtanult biciklizni - írja a Mirror. 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek