Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző K. K.

Létrehozva: 2023.11.18.

Több tízmilliót és aranyat lopott a magyar ápoló a 90 éves betegtől

Több tízmillió forintnyi ékszert lopott el egy 90 éves osztrák nőtől egy magyar. Az idős asszony mellé 24 órás bebetgápolásra szerződtetett nővérről kiderült, hogy előtte személyi igazolványokat is meglovasított, hogy azokkal visszaélve bűnözhessen.

Magyar tolvaj került rendőrkézre Ausztriában. A 39 éves nő nem nevezhető éppen piti bűnözőnek. Pontosan tudta, milyen célcsoportra érdemes szakosodnia. Így jelentkezett egy meghirdetett állásra egy 90 éves osztrák asszony mellé betegápolónak, Tirolban.

Idős, gondozásra szoruló betegét lopta meg Fotó: Pexels

 A feladata abból állt, hogy folyamatosan a beteg rendelkezésére álljon, figyeljen arra, hogy mindig időben megkapja a gyógyszereit és a megfelelő ételadagot. Hamar kiderült azonban, hogy a nő nem éppen jó szándékkal érkezett, ugyanis – miközben az idős asszony aludt- alaposan átkutatta a lakást, majd megtalálta munkaadója ékszergyűjteményét.

Az álnővér nem sokat teketóriázott, és a több tízezer euró, azaz több tízmillió forint értékű készletet magához vette és elviharzott az ingatlanból. Talán azt hitte, hosszú időre megoldotta az életét, és bizonyos, hogy a rendkívül értékes karkötők, nyakláncok, gyűrűk és fülbevalók értékesítésére készült. A sértett persze észrevette, hogy nem csupán az ápoló szívódott fel, hanem a gyűjteményt is magával vitte, ezért habozás nélkül értesítette a rendőrséget.

Az egyenruhások a tolvajt hamar megtalálták, amikor megállítottak egy gyanús járművet. A nő egy lopott okmánnyal próbálta magát igazolni, csak pechére a rendőrök okosabbak voltak nála. Előállították és sikeresen megtörték. Akkor vallotta be, hogy több bűncselekményt is elkövetett. Jelenleg az innsbrucki börtönben őrzik, és minden bizonnyal több éves szabadságvesztéssel sújtják.

Az ékszereket természetesen visszajuttatták a tulajdonoshoz.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek