Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.08.

Soros Alex Ukrajnába utazott bizniszelni Zelenszkij hivatalával

Az ifjú Soros befektetési lehetőségekről tárgyalt.

A Soros-birodalom újdonsült vezetője, Alexander Soros hétfőn Ukrajnába utazott, hogy az ország gazdaságának fejlesztéséről és újjáépítésről tárgyaljon magas rangú kormányzati tisztviselőkkel, köztük az elnöki hivatal vezetőjével - jelentette a helyi sajtó. 

Soros Alex Ukrajnába utazott bizniszelni az elnöki hivatallal

Az ifjú soros mellett jelen volt a tárgyalásokon a Nyílt Társadalom Alapítványok érdekérvényesítésért és kommunikációért felelős alelnöke, valamint Olekszandr Sushko, a Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány ügyvezető igazgatója. (A Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány Sorosék Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának ukrajnai szervezete, amely 1990 óta jelen van az országban.)

Egy hivatalos közlemény szerint a felek megvitatták az ukrán gazdaság fejlesztésének lehetőségeit. Ezzel összefüggésben megjegyezték az infrastruktúra újjáépítésének és helyreállításának, valamint a beruházási projektek végrehajtásának fontosságát. Hozzátették, hogy a résztvevők felhívták a figyelmet az orosz vagyon lefoglalásának és Ukrajna újjáépítésére történő átcsoportosításának fontosságára, valamint az Oroszországra gyakorolt szankciós nyomás növelésére. 

„Örülünk az Ukrajnával baráti amerikai vállalkozók azon szándékának, hogy segítsenek országunknak győzedelmeskedni az Oroszország által kirobbantott agressziós háborúban. Nagyra értékeljük a győzelemhez való hozzájárulásukat” 

- jelentett ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a találkozó után tartott sajtótájékoztatón.

Soros Alex látogatása kapcsán mindenképp érdemes elmondani, hogy a világ nagy pénzügyi befektető cégei és pénzintézetei egyre többet beszélnek Ukrajnáról és a háború utáni újjáépítésről.  Már látszik, hogy Ukrajnában nemcsak a spekulánsok és a nagy hadiipari konszernek nyerészkednek, hanem a befektetési alapok is ott állnak a sorban és megpróbálnak kiszakítani maguknak egy szeletet a tortából. Egyes vélemények szerint az ukrán vezetés egyenesen kiárusítja Ukrajnát a nyugati érdekeknek.

A világ egyik legnagyobb pénzintézete, a BlackRock elnök-vezérigazgatója, Larry Fink egy korábbi interjúban leleplezte, hogy valójában már régóta dolgoznak azon, hogy Ukrajnában a háború után szerepet kapjanak. Nem is akármilyen Ukrajnát képzelnek el, hanem egyenesen „nyitott társadalmiasat”. 

„Az ukrán kormány felbérelt minket, hogy segítsünk nekik egy újjáépítési alap létrehozásában. Nekünk megvan rá a teljes csapatunk, az ő feladatuk pedig a saját csapatuk felépítése, a szervezeti struktúra biztosítása, nekünk pedig, hogy segítsük e csapat felépítését, hogy Ukrajna kiváló hely legyen a közpénzek számára, a helyreállítás segítése érdekében. Azt mondtam Zelinszkij elnök úrnak, hogy a mi feladatunk az, hogy biztosítsuk a magántőke lehetőségeit is Ukrajnába, hogy tisztességes és igazságos módon megtérüljenek a befektetéseink, ő ezzel egyetértett. Egyetértett a kapitalizmus szerepével az országában." - fogalmazott korábban a BlackRock első embere.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek