RETRO RÁDIÓ

Kettétépett egy teherhajót a vihar Törökország partjainál

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 11. 20. 19:10

Brutális ciklon csapott le a Fekete-tenger déli medencéjére.

Kettészakadt és elsüllyedt egy viharba került áruszállító teherhajó Törökország felségvizein, Eregli város partjainak közelében. A szerencsétlenül járt Pallada nevű hajó gabonát szállított, és épp a dél-ukrajnai Odessza kikötőjéből tartott Afrika irányába. 

Kettétépett egy teherhajót a vihar Törökország partjainál

A kameruni zászló alatt közlekedő hajó legénységének mind a 13 tagját sikerült kimenekítenie a török parti őrségnek. A szerencsétlenségről több megdöbbentő felvétel is felkerült a nagy közösségi oldalakra. 

 

A Pallada mellett egy másik teherhajó is szerencsétlenséget szenvedett Törökország partjainál. Abdulkadir Uraloglu közlekedési és infrastrukturális miniszter közlése szerint a Kafkametler nevű hajó a nyugat-törökországi Izmir kikötőjébe tartott, amikor a régióban kialakult heves viharok következtében többször nekicsapódott egy hullámtörőnek az Isztambultól mintegy 200 kilométerre keletre fekvő Eregli város kikötőjének közelében, majd elsüllyedt. 

Török mentőegységek megtalálták és kiemelték a tengerből a hajó szakácsának holttestét, a legénység többi tagját pedig eltűntnek nyilvánították. 

A szerencsétlenséget megelőzően, vasárnap reggel a hajó kapitánya már jelentette, hogy egy hullámtörő felé sodródik, ám a Törökország északnyugati részére aznap lecsapó heves viharok miatt több órán át nem tudták megkezdeni a kutatást és a mentést. 

A zord időjárás miatt egy török börtönt is evakuálni kellett. Yilmaz Tunc török igazságügy-miniszter arról számolt be, hogy az Eregli börtönét is fenyegető vízszintemelkedés miatt a rabokat a környező létesítményekbe szállították a fegyintézetből. 

A délkelet-törökországi Diyarbakir és Batman tartományban vasárnap négy ember vesztette életét, ötvenen pedig megsérültek a heves esőzések okozta áradásokban. 

A szomszédos Bulgáriában az orkánerejű szél, a heves esőzések és a havazás két ember életét követelte aznap. A hatóságok szükségállapotot hirdettek a Fekete-tenger partján fekvő Várnában.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.