KÜLFÖLD

Szerző K. C.

Létrehozva: 2023.11.03.

„Anyu, nem érzem jól magam, félek” - fertőzés miatt kómába került egy 12 éves lány

Az orvoscsapatnak köszönhetően életben maradt a fiatal lány.

Egy összetört szívű édesanya teljes őszinteséggel mesélt arról, ahogy legrosszabb rémálma elevenedett meg a szeme láttára. Mindössze 12 éves lányát, Sarah-t ugyanis pillanatok leforgása alatt majdnem elvesztette. 

Fotó: Pexels

„Vasárnap este volt, Sarah lefekvéshez készülődött, és azt mondta, hogy nem érzi jól magát. Köhögni kezdett, de mivel Sarah asztmás, ezt az időjárás változásának tulajdonítottuk, mivel ez már korábban is okozott gondot. A köhögése nem különbözött a többi alkalomtól, és egész vasárnap este és hétfő reggel is használta az inhalátorát és a porlasztóját” – árulta el az anyukája, Mary Griffin. 

Sarah nehezen kapott levegőt, minden egyes lélegzetvételéért megküzdött. Eközben az anyukája a két testvérét vitte el az iskolába, amikor Sarah kifulladva hívta fel: „Gyere vissza, anyu, nem érzem jól magam, félek.”

Saraht kórházba kellett vinni, mert a vérében lévő oxigénszint rendkívül alacsony volt. Életjelei is nagyon gyengék voltak, ennek ellenére pánikba volt esve a kórházban. Nagyon gyorsan romlott az állapota, intenzív osztályra került, majd mesterséges kómába helyezték. Mint kiderült a vizsgálatokból, az egyik tüdeje egy fertőzés következtében súlyosan megsérült, a másik emiatt annyira leterhelődött, hogy súlyosbodott az asztmája. 

„Mindenhol csövek, drótok és gépek voltak, szívszorító volt így látni őt. Az anyukájaként annyira tehetetlennek éreztem magam, egy rémálom vált valóra. A testéverei azt kérdezték, hogy meg fog-e halni. Soha nem gondoltam, hogy ilyesmi fog velünk történni, az ember soha nem gondolja” – zokogta élete legrosszabb pillanataira visszaemlékezve Mary Griffin. 

Az orvosi csapat éjjel-nappal dolgozott Sarah-n, aminek köszönhetően sikerült stabilizálniuk az állapotát. Szerencsére Sarah most már otthon lábadozik, de a vele történtek hatásai sajnos hosszú távúak lesznek  - írja a Mirror. 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi