Orbán Balázs Magyar Péternek: A futtatóid döntenek rólad!

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző WM

Létrehozva: 2023.11.15.

Alex Soros rejtélyes tárgyalásokat folytat Európában és Ukrajnában - de ki hatalmazta fel erre?

A Soros-birodalom új vezetője több napos látogatást tett Ukrajnában, ahol találkozott többek közt az ország miniszterelnökével is. Azt sűrű homály fedi, hogy mik voltak a tárgyalás fő témái, és hogy az ukrán mellett miért az európai uniós zászló volt a háttérben. Egyáltalán: kinek a nevében és megbízásából tárgyalt?

A magyar származású milliárdos spekuláns, Soros György nyugdíjba vonult, és az egész birodalmát átadta fiának, Alex Sorosnak. Az új vezető nem tétlenkedett egy percre sem, amióta megkaparintotta a hatalmat, úgy jár-kel a világban, mintha egy fontos politikai vezető vagy döntéshozó lenne. Mintha bárhol is megválasztották volna!

A Soros család az amerikai demokraták legnagyobb támogatója. Alex Soros (balra) és Barack Obama (jobbra)Fotó: © Alex Soros/ Instagram

Legutóbb azzal keltett nagy feltűnést, hogy több napos látogatásra Ukrajnába érkezett, ahol a legfontosabb tisztviselőkkel, többek közt az ország miniszterelnökével is tárgyalásokat folytatott. Az nem derült ki, hogy Ukrajna vezetői milyen minőségében fogadták Alex Sorost, mint ahogy arról is mélyen hallgatnak, hogy mik voltak a kétoldalú megbeszélések fő témái. Arról szintén nem érkezett információ, hogy a tárgyalásokon az ukrán mellett miért az európai uniós zászló lengett a háttérben. 

Ukrajna ugyanis nem uniós tagország, mint ahogy Alex Sorosnak sincs hivatalosan semmi köze az Európai Unióhoz. 

Külön érdekesség, hogy ebben az időpontban látogatott Ukrajnába Pete Buttigieg is, aki 2020-ban az amerikai Demokrata Párt - elsőként nyíltan vállalt homoszexuális - elnökjelöltje volt. 

A témával kapcsolatban komoly kérdéseket fogalmazott meg Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója is. Az erről készült videót itt tekintheted meg:

De nem csak az a kérdés, hogy mit keresett Alex Soros Ukrajnában, hanem az is, hogy a Soros-birodalom új vezetője miért járja úgy Európa országait, mintha egy fontos politikus lenne. Pár napon belül ugyanis fogadta Emmanuel Macron francia elnök is, találkozott Varsó első emberével, de havi szinten tart személyes megbeszélést két balkáni ország, Albánia és Észak-Macedónia vezetőivel is. 

"Elkényeztetett kis degenerált"

A befolyásos Soros családot nem különösebben kedvelik az amerikai Republikánus Párt háza táján, köztudott ugyanis, hogy Sorosék a Demokrata Párt legnagyobb adományozói és támogatói. Donald Trump volt amerikai elnök például nemrégiben így fogalmazott a tőzsdespekuláns Soros Györgyről és fiáról:

Nem hagyhatjuk, hogy ez az elkényeztetett kis degenerált nyerjen. Az apja irányítja az ügyészeket és a főügyészeket Amerikában. Tönkreteszik az országunkat...

Sorosék hallani sem akarnak a békéről

Sorosék az egyik leginkább háborúpárti szereplők az Egyesült Államokban, mivel eddig is hatalmas pénzeket kerestek a konfliktuson. Sorosék számára tragédia lenne, ha véget érne a háború, mert rengeteg érdekeltségük van Ukrajnában, így fokozni fogják a háborúpárti lobbizást.

Soros György és fia többször buzdított a háború folytatására. Alex már tavaly nyáron kifejtette, hogy a nyugati országoknak nagyobb támogatásban kéne részesíteniük Ukrajnát, és jelentősebb szerepet kéne játszaniuk a háborúban. 

Ezenkívül a Soros-birodalomnak komoly érdekeltségei vannak Ukrajnában, mint kiderült, Soros György embere az ország egyik legnagyobb földbirtokosa. Egy másik embere pedig katonai kötvényekkel nyerészkedik az orosz-ukrán háborún. Maga Soros pedig olyan energiacégekben érdekelt, amik a háborúból és szankciókból is komoly hasznot húznak - számolt be az Origo

 

origo.hu

Óriási siker volt itthon is a német A klinika - így néznek ki a szereplők 35 évvel később

ripost.hu

Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad

borsonline.hu

Magára haragította a közönséget, balul sült el az énekesnő fellépése

hirtv.hu

A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát

ripost.hu

A Merkúr a Bikába lép: négy csillagjegynek nagy meglepetést tartogatnak az égiek

hirtv.hu

Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.

ripost.hu

Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége

travelo.hu

Videó: Cápauszonyt véltek látni a Balatonban, a találgatásoknak se vége, se hossza

ripost.hu

Kiderült Katalin és Vilmos titka, kitálalt a komornyik

ripost.hu

Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

180 fokos fordulatot vett az EU, megállíthatatlanul sodródunk a háború felé

KÜLFÖLD

Megműtötték Robert Ficót, egy rövid időre magához tért

KÜLFÖLD

Soros fia megint Ukrajnába utazott, érdekükben áll a háború kiterjesztése

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Életveszélyes állapotba került a 6 hónapos csecsemő, akit megpróbált megölni a saját apja

KÜLFÖLD

Élve temettek el egy férfit, négy napot töltött a föld alatt

KÜLFÖLD

Megkérdezték a MI-t, hogy el akarja-e pusztítani az emberiséget, a válasza mindenkit ledöbbentett

KÜLFÖLD

Megdöbbentő hírek: talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője