Létrehozva: 2023.10.02.

Összeomlott a tetőszerkezet: 10-en meghaltak, 50-en megsérültek

A halálos áldozatok között három gyerek is van.

Összeomlott egy templom tetőszerkezete az észak-mexikói Ciudad Madero városában a vasárnapi mise közben, a balesetben legkevesebb tíz ember életét vesztette és mintegy ötvenen megsebesültek - közölték a helyi hatóságok.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

Az állam kormányzója arról számolt be, hogy a halálos áldozatok között három gyerek is van. A tájékoztatás szerint katonák segítségével a mentőegységek munkagépekkel és mentőkutyákkal kutatnak túlélők után a romok alatt.

Harminc embernek nyoma veszett - közölte a texasi határ mentén fekvő Tamaulipas állam védelmi minisztériumának szóvivője. A helyi Foro TV televíziós csatorna hírműsorában a minisztérium szóvivője köszönetet mondott a helyi vállalkozóknak, hogy felszerelést biztosítottak a romok eltakarításához és segítettek a mentési munkálatokban.

José Armando Álvarez, az egyházmegyét vezető püspök elmondta hogy a templomban éppen keresztelőt tartottak, amikor a templom teteje beomlott. Mintegy nyolcvanan lehettek az épületben - írja az MTI.

 

Jelenleg a mentőcsapatok a szükséges munkálatokat végzik, hogy kimentsék a romok alatt rekedt embereket

 

- mondta a püspök.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megégeti és bedrogozza a Hamász a túszul ejtett gyerekeket

origo.hu

Felismerhetetlen újabb videóján A Nagy Ő szexi, bikinis csábítója

borsonline.hu

Tovább dagad a botrány: úgy beleálltak Rékasi Károlyba, mint a gerely

mandiner.hu

Ukrajnát elégették, mint a „száraz gyújtóst”, Zelenszkij pedig szakrális áldozattá válhat egy bolgár szakértő szerint

ripost.hu

Ezt művelte az arcával Vajna Tímea, rá se lehet ismerni – fotó

mandiner.hu

„Az októberi csak a főpróba volt” – először szólalt meg a Hamász rejtélyes főparancsnoka

origo.hu

A fürdőkádban fotózták Palvin Barbarát - képek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 2.: Nagyon vidám szombat

life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Ukrán szabotázs? Valami felrobbant Oroszország leghosszabb vasúti alagútjában

KÜLFÖLD

Bizarr ügylet: elbocsátották a kormánytisztviselőt, aki egy nemlétező országgal kötött megállapodást

KÜLFÖLD

Iszonyú baleset: szörnyethalt egy idős asszony, miután beszakadt alatta a padló

KÜLFÖLD

„A kislányom folyamatosan leesett a kiságyáról” – halálos betegséget jeleztek előre a tünetek