tóth gabi
A rendőrök sem akarták először elhinni, hogy lehet valaki ennyire peches. Pedig minden csak egy pizza miatt történt.
"Nem hittem el, hogy ez velem történt meg" – mesélte el sztoriját az Ausztriában dolgozó magyar nő, aki néhány napos szabadságát akarta eltölteni Palermóban. Osztrák rendszámú kis Fiat 500-asával letekert kétezer fárasztó kilométert, majd befutott a 670 ezres, forróságban hömpölygő metropoliszba, ahol előzetesen szállást foglalt.
Leparkolt a megadott címen. Jó érzés töltötte el, ahogy kinézett az autó lehúzott ablakán, a tenger pont olyan mélykéken csillogott, mint az ő drágaságának a színe, konstatálta azt is, hogy jó helyen jár, egy bérház előtt állt, ennek egyik lakását vette ki a következő napokra. Abban a pillanatban, amikor élete legjobb döntésének tartotta a palermói vakációt, meghozta élete addigi legrosszabb döntését is: ahelyett, hogy beállt volna rögtön a ház parkolójába, egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy határozott, előtte eszik még egy pizzát. Kiszállt a kocsiból, még hallotta az elektromos zár jellegzetes hangját, majd maga mögött hagyva autóját sétált egy kört, nagyjából fél órát, végül visszatérve egy pékség ablakához lépett, kért egy szeletnyi tésztát, fizetett és megfordult. Abba az irányba, ahol az autója volt. Ami addigra már tényleg csak volt, hirtelen köddé és múlt idővé vált, vele együtt a benne lévő táskájával. Később derült csak ki: már az első 120 másodpercben feltörte valaki, beindította és lelépett vele.
A rendőrök is csak vakargatták a fejüket, tudták, mesteri tolvajok vannak a városban: mondhatni egy turistának Palermóban ez a kockázati egzotikum, de ez az ismeretlen szintet lépett.
Ennyire gyors kezű bűnöző nem volt a priuszos archívumukban. És azóta sem derült ki: ki lehet a illető, hogyan dolgozott és hova vitte a kis autót.