2010 óta nyolcszor annyi pedofilt ítéltek el, mint korábban

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.06.

Oroszország fősámánja megjósolta, lesz-e atomháború

A vallási vezető szerint a Nyugatnak észhez kell térnie mindenekelőtt.

Dopchun-ool Kara-ool Tyulyusevics orosz fősámán, a Medve Szelleme (Adyg-Eeren) sámánközösség elnöke egy rituálé keretében azt jósolta, hogy nem lesz atomháború, de ehhez a Nyugatnak észhez kell térnie, és be kell látnia, hogy nem képes legyőzni Moszkvát - írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség. Az orosz fővárosba tett csütörtöki látogatása során a fősámán azt mondta, hogyha Oroszországgal szemben egy külföldi nemzet nukleáris fegyvereket vetne be, akkor „az orosz atombombák beterítenék az egész világot", és ezzel minden országvezető tisztában van.

Dopchun-ool Kara-ool Tyulyusevics orosz fősámán szerint nem lesz atomháború

Az ukrajnai háború kapcsán a sámán azt javasolta: az ukránoknak fel kellene ismernie, hogy akik jelenleg Kijevben hatalmon vannak, az ország ellenségei.

„Az ukrán vezetők erőszakkal hosszabbítják meg a háborút, pénzt és fegyvereket kérnek más országoktól. Ha az ukrán nép megérti, hogy Volodimir Zelenszkij az ukrán nép ellensége, ha jövőre döntenek az eltávolításáról, és jön egy új ember, akkor minden megáll”

- fogalmazott Tyulyusevics, aki hozzátette, hogy az oroszoknak és az ukránoknak – akiket testvérnépnek nevezett– jobban meg kell érteniük egymást, és jobb kapcsolatokat kell kialakítaniuk.

A RIA Novosztyi beszámolója szerint Moszkvában Tyulyusevics találkozott a védelmi miniszterrel is, akinek azt javasolta, hogy vessenek be sámánokat a fronton, akik rituálékkal tennék „sérthetetlenné” az orosz katonákat.

A szibériai őslakos népek körében elterjedt sámánizmus egyfajta vallási gyakorlat, ami a szellemvilággal való kapcsolódást, illetve segítség és védelem keresését jelenti a Nap, a csillagok és a Hold természetes erőitől. A sámánizmus a szovjet időszak alatt jelentősen elnyomták, de az eltelt években újra népszerűvé vált.

Dopchun-ool Kara-ool Tyulyusevicsot még 2018-as választották meg Oroszország fősámánjának a Dél-Szibériában Tuvában megrendezett "minden-orosz sámán kongresszuson" .

Fontos megjegyezni, hogy Oroszország hatékonyan megakadályozta a nyilvános ellenállást Ukrajna elleni offenzívájával szemben, és a vallási tisztviselők, köztük az ortodox egyház vezetői is támogatták a Kreml intézkedéseit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rakétaként érkezett a motoros az előzésben lévő autó mögé, szemből meg jött egy Suzuki - videó

origo.hu

Drámai hírek érkeztek Bruce Willis állapotáról

borsonline.hu

Könnyek közt tett megrendítő vallomást Aurelio - soha nem hallott részletek!

magyarnemzet.hu

Elhunyt a Bud Spencer- és Terence Hill-filmek egyik visszatérő mellékszereplője + videó

ripost.hu

Ezt tedd most a kertben, és virágáradatot kapsz cserébe tavaszra

hirtv.hu

Felfüggesztette Gurmai Zita mentelmi jogát az Országgyűlés

origo.hu

Váratlanul szakított a TV2 álompárja

travelo.hu

Gyászol New York: elpusztult a város szeretett, vadon élő baglya

life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

ripost.hu

Gyászol Koltai Róbert: „Még fel sem tudtam fogni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

A dühös gazdák forradalmát a rendőrség sem tudja letörni

KÜLFÖLD

A kislányok nem öltözhetnek hercegnőnek Berlinben: karneváli genderútmutató a minisztériumból

KÜLFÖLD

250 traktor vonult Berlinben, a vasutasok után a berlini "BKV" is sztrájkra készül

KÜLFÖLD

Te észreveszed, ha átvernek? Ilyen pofátlanul trükköznek a multik

KÜLFÖLD

"Megpróbáltalak megfogni, de szárnyaitok nőttek" - 7 éves ikerlányait vesztette el az édesanya

KÜLFÖLD

Egész napra a kocsiban hagyta a 11 hónapos kisbabát: egy szemeteszsákba tette a pici élettelen testét

KÜLFÖLD

Félmeztelenül, egy 17 éves diákjával kapták el a kocsiban a kéjenc tanárnőt

KÜLFÖLD

"Mit tettem?" - elfajult vita miatt lőtte le fiát egy családapa