Marics Peti
Az orvosok innovatív műtéttel javítják a kisgyermekek szívén lévő lyukat.
Olyan megpróbáltatásokon esett át fiatal kora ellenére egy kisgyermek, ami még a felnőtteket is megviselte volna. Sőt mondhatni szülei sokkal nagyobb pánikba estek a diagnózis hallatán, mint Aria.
Aria szívhibával látta meg a napvilágot, amit lyukas szívnek neveznek. Míg egyeseknek magától bezáródik, Aria esetében nem ez történt. Amikor tavaly februárban 2 éves lett, az orvosok közölték a családjával, hogy a lyuk bezárása érdekében műtétet kell fontolóra venni.
Amikor azt hallod, hogy szívműtét... a legrosszabb forgatókönyvre gondolsz
– árulta el Nick Bozza, aki leginkább a lányán maradó heg miatt aggódott. Ám szerencséjükre Dr. Sameh olyan innovatív megoldásra szakosodott, ami nem hagy heget a mellkas közepén.
A hagyományos megközelítés a legtöbb helyen, ahol a szívet a jobb oldalon keresztül közelítik meg, alapvetően egy jobb oldali bemetszés a hónaljban, ami inkább kozmetikai jellegű
– árulta el Dr. Sameh, a Maria Fareri Gyermekkórház gyermek- és felnőtt szívsebészetének a vezetője. Az orvosnak ráadásul van egy másik, kevésbé orvosi szakterülete is, amely a betegek kedvenc plüssállatát érinti. Ugyanis, hogy Aria sehová nem hajlandó menni kedvenc plüsse, Foxy nélkül. Dr. Sameh pedig annak érdekében, hogy csökkentse Aria félelmeit, ugyanazt a beavatkozást végezte el Foxnál, mint nála. Az apuka szerint ez sokat segített lánya megnyugtatásában a felépülési folyamat során.
Hónapokkal később Aria teljesen meggyógyult, és egy kis heg maradt csak az oldalán, annak a jeleként, hogy egy összetört szívet szeretettel és gondoskodással meg lehet gyógyítani.