RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen bátorság: saját maga fogalmazta meg temetési beszédét a halálosan beteg fiatal

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2023. 10. 08. 13:30

Mindent elrendezett maga körül, amikor már tudta, hogy nem sok ideje maradt hátra.

Hihetetlen erővel és tartással viselte sorsát egy haldokló, fiatal férfi: a brit Dan Wilkinson Stockportból összesen 11 évet töltött hol kórházban, hol kórházon kívül, miután agydaganatot diagnosztizáltak nála. A fiatalember a közelmúltban vesztette életét, szerettei körében, mindössze 34 évesen.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay.com

Az orvosok először 2012-ben fedeztek fel jóindulatú daganatot Dan agyában, amit számos műtét és kezelés követett, ám akkor még úgy tűnt, sikeresen átvészelte a betegséget. Két évvel később, 2014-ben a daganat visszatért, amit újabb beavatkozások kísértek: a fiatal férfi, mialatt összeházasodott a szerelmével, Brogannal, végig megfigyelés alatt állt, egészen 2019-ig. Addigra a daganat már 3. stádiumú rákká fejlődött. Az újabb és újabb kezelések ellenére a férfi állapota egyre csak romlott, míg végül az orvosok kénytelen voltak közölni Dannel a végső diagnózist: a rák immár 4-es stádiumú, és többé nem tehetnek érte semmit.

Édesanyja, Bev, később azt nyilatkozta, hogy a fia végig nagyon bátor és pozitív maradt a betegsége során, sosem panaszkodott semmiért. A halála előtt még beszerezte és be is csomagolta családtagjai számára a karácsonyi ajándékokat, és a beszédet is megfogalmazta a temetésére. Dan végül otthonában, a felesége és két kutyája társaságában hunyt el, szeptember 14-én.

Ez az egész annyira borzasztó: el sem tudod magyarázni olyannak, aki ezt még nem élte át, hogy milyen szívet tépő. Minket, a barátokat és a családtagokat mélységesen feldúlt ez a tragédia 

- mondta el a gyászoló édesanya, aki a család többi tagjával együtt petíciót indított: ebben arra szólítják fel a kormányt, hogy nyújtsanak nagyobb támogatást az agydaganatok klinikai kutatásába - írta meg a Mirror.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.