RETRO RÁDIÓ

Pozsony újra magyar volt - Zúgott a "Hajrá Magyarok" a szlovák fővárosban

Julius K.
Szerző
Julius K.
Létrehozva2023. 09. 18. 17:30

Jó napja volt a felvidéki magyar labdarúgó csapatoknak, hiszen a Dunaszerdahely alaposan elintézte a Slovant, és ugyanezt tették a révkomáromi focisták is a pozsonyiak második csapatával.

Duplán volt oka az ünneplésre a felvidéki magyaroknak, hiszen a DAC a szlovák labdarúgó bajnokság első osztályának rangadóján, míg a Komárom a másodosztályban aratott győzelmet a Slovan csapatai ellen. Ráadásul a határvárosiak olyat tettek, amire eddig nem volt példa a szlovák másodosztályban, azaz olyan sikeresen kezdték a 2023/2024-es szezont mint eddig senki. Az eddigi nyolc mérkőzésükből nyolcat meg tudtak nyerni és ezzel vezetik is a tabellát 24 ponttal, 5 pont az előnyük a második helyen álló Puhó előtt. 

Meghálálták a dunaszerdahelyi játékosok a szurkolóik folyamatos támogatását  Fotó: www.dac1904.sk

A Szózattal fogadták kedvenceinket

Sokakban megmarad majd emlékként az a látvány, amikor a Slovan drukkerei már a második félidő végén elindultak haza és magukra hagyták szeretett csapatukat, akit 3-1-re megvert a DAC. Azt, hogy nem egy átlagos mérkőzésről van szó, már akkor kiderült, amikor a dunaszerdahelyi szurkolók egy „Bölcsőd az, s majdan sírod is” feliratú molinóval köszöntötték kedvenceiket. 

Azután, amit májusban átéltünk, nem beszélhetünk egy átlagos mérkőzésről, mert az a vibráló hangulat mindenkit beszippant

 – fogalmazott a rangadó előtt Adrian Guľa, a DAC vezetőedzője, aki nem tévedett és végre csapata ünnepelhet egy Slovan elleni bajnoki után. 

A győzes komáromi labdarúgok öröme a Slovan B legyőzése után Fotó: KFC Facebook

Történelmi siker a Disznólegelőn 

Jó előjelekkel készült a szlovák másodosztályban szereplő Komáromi Futball Club a Slovan B csapata ellen. A korábbi magyar válogatott Priskin Tamás nevelőegyesülete a pozsonyiakkal való mérkőzés előtt hét meccséből hetet megnyert, ám a Slovan második csapata elleni mérkőzés számukra is kiemelt jelentőséggel bírt, és ezt a pályán is tudták bizonyítani. A 3-1-es sikerrel nem "csak" egy újabb sikert aratott a lila-fehér alakulat, de történelmet is írt a Disznólegelőn( így hívják a Slovan B hazai pályáját, ami az FK Inter Bratislva stadionja), hiszen előtte még egy klub sem tudott nyolcból nyolc mérkőzést megnyerni a szlovák másodosztályú labdarúgó bajnokságban. Ha csak egy rövid időre is, de zúgott Pozsonyban a Hajrá Magyarok!

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.