RETRO RÁDIÓ

Összeestek az orvosok a nő vérétől: ki kellett üríteni a sürgősségi osztályt is

Létrehozva2023. 09. 30. 19:30

Amikor a sürgősségi orvosok mintát vettek Gloria Ramirez véréből, az a történelem egyik legnagyobb orvosi rejtélyét okozta.

Egy nő halála a történelem egyik legnagyobb orvosi rejtélyévé vált, amikor a körülötte lévő kórházi személyzet a padlóra zuhant, és a sürgősségi osztályt sürgősen evakuálni kellett.

hospice, kórház, haldokló, halál, Shutterstock illusztráció 1921764251
Fotó: Chinnapong / Shutterstock

A kaliforniai Riverside-ből származó Gloria Ramirezt negyedik stádiumú méhnyakrák miatt kezelték, amikor 1994. február 19-én a Riverside General Hospitalba szállították légzési nehézség és szapora szívdobogás miatt. Az egészségügyi személyzet megpróbálta lenyugtatni a 31 éves nőt, de amikor állapota rosszabbodott, és megállt a szíve, defibrillátor használata mellett döntöttek.

Ekkor kezdek el furcsa jelenségekre felfigyelni. Amikor levették a kétgyermekes nő ingét, a bőrét olajos réteg borította. Az asszonyból fokhagymaszag terjedt, amit előtte nem éreztek. Vért vettek a nőtől, a folyamatot végző Susan Kane először egy furcsa, vegyszeres, ammóniás szagra figyelt fel, majd égő arcára panaszkodott, nem sokkal később pedig elájult. A rezidens orvos, Julie Gorchynski vette át a kémcsövet, amiben furcsa, kristályos anyagokat látott úszkálni, kis idő elteltével pedig ő is szédülés és hányinger tüneteit érezte magán, majd elájult. Amikor a lélegeztető orvos, Maureen Welch is eszméletét vesztette, kitört a pánik: azonnal kiürítették a sürgősségi osztályt.

A The New York Times szerint a kórházi személyzet összesen hat tagja került kórházba a bizarr incidens során, míg a Discover Magazine később arról számolt be, hogy 23 sürgősségi alkalmazott betegedett meg legalább egy tünettel – beleértve az izomgörcsöket, görcsöket, hányingert és ájulást.

Gloria Ramirez 20:15-kor került a sürgősségi osztályra, háromnegyed órával később, 20:50-kor pedig halottá nyilvánították. A kirendelt halottkém, Dan Cupido először rendkívüli körülményként jellemezte a halál okát, később azt mondták, hogy a nő vesekárosodásban halt meg, ami a rákkal van összefüggésben.

Kezdetben azt gyanították, hogy valamilyen mérgező füst okozta a kórházi személyzet rosszullétét, így Gloria holttestét egy alumínium tartályba zárták, miközben a szakemberek veszélyes vegyi anyagok nyomait keresték a sürgősségi osztályon – de nem találtak semmit. A Gloria holttestén végzett későbbi boncolások szintén nem adtak választ a rosszullétekre.

Végül a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy semmilyen mérgezés nem történt, a legvalószínűbb magyarázatként a tömeghisztériát jelölték meg a nyomozás során - ezzel azonban sokan nem értettek egyet, a megbetegedő orvosok sem hittek ennek a teóriának, hiszen pszichés zavarok miatt nem kerültek volna többen is intenzívre, majd elhúzódó betegségek sem alakultak volna ki azoknál, akik a beteg közvetlen közelébe kerültek.

Egy másik lehetséges magyarázat szerint Gloria a fájdalmai csillapítására DMSO, vagyis dimetil-szulfoxid-tartalmú kenőcsöt használt, ami megmagyarázza az olajos bőrfelszínt, és a használók többségénél a fokhagymaíz is megjelenik, így ez a furcsaság is érthetőbbé válik. A szakértők szerint a szer a veseelégtelenség miatt halmozódott fel a mérgező hölgy szervezetében, a mentősök által adagolt oxigén reakciójának hatására kristályosodott ki a kémcsőben, a defibrillátor elektromossága pedig átalakította a DSMO-t mérgező gázokká, ami magyarázat lehet a kezelő személyzet rosszulléteire. Sokak szerint ez az elmélet semmilyen tudományos háttérrel nem bír, így az igazság már talán soha nem fog kiderülni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.