RETRO RÁDIÓ

A rákos tinédzser három szívszorító szóval árulta el az anyjának, hogy meg fog halni

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 09. 29. 17:45

10 nappal később életét veszítette a fiatal lány.

Kiskorától kezdve nehéz és fájdalmas élete volt az ausztrál Anya Zubernek, akit először 13 évesen diagnosztizáltak a rák egyik ritka formájával, az osteosarcoma nevű csontrákkal. Bár kezdetben a 6 éven át tartó kemoterápia és sugárkezelés megtette a hatását, végül mindig visszatért a betegség. Az ebben a betegségben szenvedők közül pedig csupán minden ötödik beteg éli túl a betegség visszatérését. Anya pedig amikor érezte, hogy a szervezete kezdi feladni a küzdelmet a kórság ellen, akkor egy rövid üzenetet küldött a kórházból az édesanyjának.

A tinédzser érezte, hogy végezni fog vele a betegség /Illusztráció Fotó: Pexels

Az üzenetben annyi állt: 

Anya, baj van.

Egy anya számára, aki évek óta ápolja és támogatja a halálos beteg lányát, ebből mindent megértett. Az SMS elküldése után 10 nappal a 19 éves lány életét veszítette a kórházban - számolt be róla a Mirror.

Az édesanya Elizabeth a lánya betegségének kiderülése után megalapította az Anya's Wish nevű alapítványt, amely pénzt gyűjt a ritka gyermekrák fajták kutatására. Az alapítvány pedig az elmúlt hónapokban annyi pénzt gyűjtött össze, hogy a segítségével a tudósoknak sikerült 9 osteosarcoma sejtet összegyűjteniük, amelyeknek a vizsgálatával hosszútávon talán megoldást is találhatnak a ritka csontrák fajta ellen. Ráadásul Anya is végig támogatta az alapítványt az állapota ellenére is. A tudományos munka és az alapítvány közös projektjéről az egyik orvos Dr. Emmy Fleuren számolt be a lapnak szívmelengető mondatokat.

Tudom, hogy Anya elkötelezte magát a kutatás támogatása mellett, hogy a jövőben a többi osteosarcomában szenvedő gyermek felépülhessen a betegségből. Az ő és családja segítségével lehetőségünk nyílt tenni valamit a daganatok ellen. Elizabeth és Anya segítségével pedig pontosan ezt tehetjük

 - zárta sorait a kutató orvos.

Elizabeth a Facebook-oldalán készített egy szívszorító videót is lánya halála után:

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.