Létrehozva: 2023.09.30.

Megszakad a szív: 64 évig voltak házasok, egymás kezét fogva haltak meg

Néhány óra különbséggel halt meg egy férj és feleség.

Szerző P. E.

Közel 64 évig volt házas egy tennessee-i pár, akik néhány óra különbséggel haltak meg. Utolsó pillanataikig is egymás kezét fogták a kórházi ágyukon. Dolores Winstead (83) és férje, Trent Winstead (88) a nashville-i Saint Thomas West Kórházban halt meg, öt héttel a 64. házassági évfordulójuk előtt.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

Néhány nappal a pár halála előtt Dolores még egészségesen állt férje kórházi ágya mellett, és fogta a kezét, miután a veseelégtelensége miatt bevitték. A dialízis gyengíteni kezdte Trent szívét, és intenzív osztályra szállították, Dolores és két felnőtt gyermekük, Eddie és Sheryl pedig kénytelenek voltak végignézni, ahogy állapota romlik. 

De nem sokkal később Dolores fejfájásra kezdett panaszkodni és hányni kezdett. Kiderült, hogy súlyos agyi aneurizmát szenvedett, amikor férje ágya mellett állt. Lélegeztetőgépre kapcsolták, mivel állapota romlani kezdett. A kórházi személyzet engedélyt kapott arra, hogy a házaspárt ugyanabban a szobában helyezzék el, hogy együtt tölthessék utolsó pillanataikat.

Amikor Dolores légzése leállt, fiuk, Eddie odahajolt édesapjához és a fülébe súgta, hogy édesanyjuk távozott. A 88 éves férfi ekkor odafordult feleségéhez, csókot lehelt rá, majd pár óra múlva ő is meghalt.

"Elment a felesége és egyszerűen nem akart nélküle tovább létezni. Szó szerint meghasadt a szíve a fájdalomtól" - nyilatkozta a lányuk.

A pár még az 1950-es években ismerkedett meg a Tennessee állambeli Dickson megyében. Szerelmes leveleket küldtek egymásnak, amikor Trent elküldték a koreai háborúba. Nem sokkal azután házasodtak össze, hogy a férfi visszatért az Egyesült Államokba. Doloresnek és Trentnek két gyermeke, három unokája és nyolc dédunokája született. 

 

Szerző P. E.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hátborzongató fotót készített az iPhone

origo.hu

Ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés

borsonline.hu

"Éjjel szóltak nekünk" – gyilkosság áldozata lett Nagy Melanie eltűnt rokona

vg.hu

Még bakiból is pénzt csinál Elon Musk

mindmegette.hu

Álomszép karácsonyi dekorációk házilag készítve

mandiner.hu

Ukrajnát elégették, mint a „száraz gyújtóst”, Zelenszkij pedig szakrális áldozattá válhat egy bolgár szakértő szerint

origo.hu

Bayer Zsolt: A migránsok szabadon erőszakolhatnak Németországban - videó

mindmegette.hu

Ezt a nagyi is imádná: azonnal puha mézes puszedli, ami ajándéknak is tökéletes

ripost.hu

Gyász: elhunyt Kovács Lászlóné Szűcs Judit

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

magyarnemzet.hu

Pusztító leleplezés: a most harsogó baloldalnak korábban egyáltalán nem volt baja a vendégmunkásokkal

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Bizarr betegség: halálosan allergiás a karácsonyi illatokra az asszony

KÜLFÖLD

Tragikus vég: fogamzásgátló végzett két fiatal lánnyal, az egyikük még 18 sem volt

KÜLFÖLD

Mindössze két napot élhetett a tündéri kislány: a kórház hibájából vesztette életét

KÜLFÖLD

Saját anyja kapta rajta a tanárával szexelő tinit