tóth gabi
A ma már 26 éves nő, Miche Zephany Sheldon még pár éve, egy DNS-tesztnek köszönhetően döbbent rá arra, hogy akiket a vér szerinti szüleinek hitt, még születése után nem sokkal rabolták el a vér szerinti családjától.
Különös esküvő zajlott le nemrégiben - számolt be az esetről a Mirror. A menyasszonyt, Miche Zephany Sheldont a vérszerinti apja, és az a férfi is elkísérte az oltárig, aki felnevelte - és akinek a felesége nem sokkal a lány születése után rabolta el őt.
A történet kezdete 1997. április 27-ig nyúlik vissza: ezen a napon született Miche, a fokvárosi Groote Schur Kórházban - majd három nappal később kiemelték a kiságyából, és a vér szerinti szüleit évekig nem látta viszont. Az elkövető, Lavona Solomon sokáig küzdött termékenységi problémákkal, amikor pedig nem sokkal korábban elvetélt, azt már végképp nem bírta feldolgozni. Emiatt határozott úgy, hogy magát nővérnek álcázva belopakodik a kórházba és elrabol egy gyereket, akit a férjével majd sajátjukként nevelnek fel.
A terv bevált, Michének pedig egészen 2015-ig fogalma sem volt arról, hogy nem a biológiai szüleivel él együtt. A titokról az rántotta le a leplet, amikor egy új lány, Cassidy érkezett az iskolába, ahol tanult, és akivel döbbenten fedezték fel a kettejük közti elképesztő hasonlóságot. Az iskola szociális munkásai közbelépésének köszönhetően végeztek el egy DNS-tesztet, ami egyértelműen bizonyította, hogy testvérek. A történtek után Lavona Solomont letartóztatták.
Az ezt követő időszak sok nehézséggel járt a lány számára. Mint mondta, nehéz volt feldolgozni, hogy akiket a valódi szüleinek vélt, azok valójában nem is vérrokonai, és ugyancsak embert próbáló volt megismerkedni és beilleszkedni a biológiai családjába - ám végül sikerült. A nevelőszüleivel szemben azonban nem táplál haragot, noha a nevelőanyjával ma már nem tartja a kapcsolatot. Olyannyira nem, hogy sikerült elérnie, hogy a márciusban tartott esküvőjén mind a két apja, a vér szerinti és a nevelő is elkísérje az oltárig.
A "két családom" mostanra egészen jól kijön egymással: felnőttünk, rájöttünk, hogy mind emberek vagyunk és megbékéltünk a múltban történtekkel is. Kölcsönös a tisztelet közöttünk, és megértőek vagyunk egymással
- mondta el Miche, akit kimondhatatlanul boldoggá tett a nagy családi egyesülés.
t