Létrehozva: 2023.08.31.

"Örökké szeretni foglak" - Farmon gázoltak halálra egy kétéves kislányt

A kicsit kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.

A két éves Isabella Tucker a brit Horsley Hale farmon játszott, amikor egy figyelmetlen sofőr elütötte őt. A női sofőrt figyelmetlen vezetés, mások veszélyeztetése, és halál okozása miatt letartóztatták.

kislány
Figyelmetlenség miatt ütötték el a kicsit. Fotó: Pexels.com

Az Észak-Londonból származó kislányt a norfolki II. Erzsébet királynő kórházba szállították a baleset után, ami múlt hét pénteken este 6 óra 45 perckor történt. A mentősök mindent megtettek, de a kicsi életét már nem lehetett megmenteni: belehalt sérüléseibe.

Édesanyja, Vaida Sprainyte a következőt nyilatkozta: 

Gyönyörű kislány és kistestvér voltál. Annyira egyszerű volt téged szeretni. Az első másodperctől szerettelek, és örökké szeretni is foglak.

 - idézi a cambridgeshire-i rendőrség közleményében a gyászoló anyát.

A 42 éves sofőrt óvadék ellenében kiengedték , de az esetet továbbra is vizsgálják. November 24-én majd vissza kell térjen a Thrope Wood rendőrőrse további kihallgatás céljából, - írja a Standard.co.uk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

vg.hu

Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait