RETRO RÁDIÓ

Elon Musk harcot hirdetett a Soros-birodalom ellen

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2023. 08. 25. 12:38

A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója szerint Soros György „cenzúraprogramot" hajt végre.

Elon Musk ígéretet tett arra az X közösségi oldalon (korábban Twitter), hogy jogi lépeseket tesz a Soros György által finanszírozott civil szervezetek ellen, amiért azok szerinte folyamatosan a szólásszabadság elnyomására tesznek kísérleteket - írja a the Epoch Times hírportál. A kilátásba helyezett pereskedéseket a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója úgy kommentálta: "alig várom hogy elkezdődjenek".

Elon Musk harcot hirdetett a Soros-birodalom ellen

A politikai ás társadalmi kérdésekben egyre gyakrabban állás foglaló Musk egy amerikai újságíró bejegyzésére reagált úgy, hogy pert indít a Soros-szervezetek ellen. A szóban forgó cikk szerint a Soros által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok olyan civil szervezeteket támogatnak Skóciában és Írországban, melyek átfogó „cenzúraprogramot” hajtanak végre, hogy az ellenőrzésük alá vonják a közbeszédet. 

A cikk szerzője szerint ez abban nyilvánul meg, hogy a Soros-szervezetek tudatosan azt hazudják, hogy a gyűlölet bűncselekmények száma folyamatosan növekszik, holott a statisztikák ezt egyáltalán nem támasztják alá. Ez a hazugság pedig ürügyet ad a hatóságoknak arra, hogy a szólásszabadságot korlátozó törvényeket vezessenek be. Erre válaszolva azt írta Elon Musk

"Pontosan. Az X jogi lépéseket fog tenni ennek megakadályozása érdekében. Alig várom, hogy elkezdődjön a felfedezés!"

 

Érdekességképp mindenképp érdemes elmondani, hogy Musk nem most először kritizálta élesen a magyar származású amerikai tőzsdespekulánst. A Tesla és a SpaceX tulajdonosa még májusban a Marvel Comics univerzum egyik főgonoszához, a mutáns Magnetóhoz hasonlította Sorost, aki Musk szerint "a civilizáció szerkezetét akarja elpusztítani és gyűlöli az emberiséget".

Magneto egy mutáns karakter a Marvel berkein belül futó X-Men szériában. A fém manipulálására képes karakter a képregényben kezdetben a főgonosz szerepét töltötte be, aki szerint az emberek és mutánsok nem élhetnek együtt, majd később az X-Mennel szövetséges antihős lett.

Viszont Musk hasonlatának van egy másik olvasata is, hiszen Magneto a képregényben Holokauszt-túlélőként jelenik meg. Ez pedig párhuzamba állítható Soros Györggyel,

Mint ismert, májusban egy olyan ellenőrizhetetlen forrásokból származó hírek jelentek meg a közösségi oldalakon, melyek szerint Soros György szívinfarktusban meghalt. A 92 éves spekuláns a Twitter-oldalán cáfolta ezeket az információkat. Mint írta, „teljesen hamisak a pletykák, miszerint szívrohamom volt. Élek és egészséges vagyok”. 

Feltehetően erre a kamuhírre reagálva posztolt Soros Györgyről Musk, akinek később egy kommentelő jelezte:  „fun fact: Magneto holokauszt-túlélőként szerzett tapasztalatai formálták szemléletét, személyiségét és empátiáját. Sorost, aki szintén holokauszt-túlélő, folyamatosan támadják a jó szándékai miatt, amelyeket egyes amerikaiak rossznak tartanak pusztán azért, mert nem értenek egyet ezzel a politikai hovatartozással.”

Egy újabb hozzászólás fordulóban erre Musk a következőkkel reagált: "Feltételezed, hogy ezek jó szándékúak. Nem azok. A civilizáció szövetét akarja szétzúzni. Soros gyűlöli az emberiséget."

Elon Musk a Twitter oldalán fogalmazott meg sarkos véleményt a magyar származású Sorosról (Twitter)

A Soros György és Elon Musk közötti csörte egyébként azzal kezdődött, miután az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság egy jelentéséből kiderült, hogy a Soros Fund Management, azaz a Soros család részvényportfóliója 132 ezer Tesla-részvény adott el. Szakértők szerint ez a döntés valószínűleg annak tudható be, hogy az alapkezelő kihasználta, hogy a Tesla részvényeinek értéke 68 százalékot ugrott az első negyedévben, ezért eladta a csomagját. Sokan úgy vélik, hogy a részvénypakett eladása, melynek értéke nagyjából 25-30 milliód dollár lehetett, nagyfokú bizalmatlanságra utal az elektromos autókat gyártó céggel szemben. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.